Sztárok

Nagy Ervin: Ekkor sírhatnékom támadt

Nagy Ervin az I/I Azurák Csabával című műsor vendége volt, ahol mesélt többek között a Kincsemről, a további szerepeiről, de a magánélete is szóba került.

“Remélem, történelmet írunk a Kincsemmel” – mondta Nagy Ervin az I/I Azurák Csabával című műsorban. A film főszereplője felidézte azt a történetet, amely arról szól, hogy egy balesetet szenvedett nő a film megnézése után tanult meg újra járni. “Ekkor sírhatnékom támadt” – tette hozzá, és mindazonáltal örül a kasszasikernek is.

Nagy Ervin ritkán beszél a magánéletéről, de most erről is szó esett. Szerinte már túl van a válás nehézségein. Ennek kapcsán fontosnak tartotta megemlíteni, hogy lánya jól viseli a helyzetet.

Nagy Ervin Azurák Csaba műsorában mesélt
Nagy Ervin Azurák Csaba műsorában mesélt

Olyannyira, hogy a nyáron bérel egy lakóbuszt, és ezzel járják majd be az Adriát. “Egy válásnak a nehézsége abszolút a gyereken múlik, hogy mennyit tudsz vele lenni.”

Azurák Csaba megemlítette, hogy mindketten 40 évesek, és lányos apukák, majd azt kérdezte, hogy mit tesz majd, ha a lánya közelében elkezd sündörögni majd egy olyan sármőr, mint az édesapja. “Én ebben a kérdésben kemény apuka vagyok, bár a lányom csak 7 éves”  – vélte Nagy Ervin. Már most is figyeli a 7-8 éves fiúkat, és jelezi nekik, hogy “itt azért nem szabad mindent”.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top