Sztárok

Kiszállt a NAV a TV2-höz Hajdú Péter miatt

A NAV emberei a TV2 Róna utcai székházában Hajdú Péter korábbi cégének szerződéseire voltak kíváncsiak, és hosszan vizsgálódtak – írja a Bors.

A lap információi szerint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal emberei váratlanul jelentek meg a székházban, és Hajdú Péter egykori cégének, a Frizbi Entertainment Kft.-nek a TV2-vel kötött szerződéseire voltak kíváncsiak, különös tekintettel a 2014–2015-ös adóévre.

Hajdú Péter ekkor nemcsak mű­sorvezetőként, hanem gyártóként is részt vett a csatorna műsoraiban: vállalkozásainak legsikeresebb időszaka volt ez, minimum négy műsort gyártott a TV2-nek: az Aktív, a Frizbi, az Összezárva Friderikusszal és a csatorna szépségverseny-produkciói is mind az ő cége által kerültek adásba. A si­ker a mérlegszámokban is meglátszott: cége értékesítési nettó árbevétele 2014-ben 1 milliárd 6 millió forintnál is több volt, míg 2015-ben még ezt is meghaladta: 1,8 milliárd forintot tett ki. Ebben a két évben Hajdú a cég ügyvezetője volt, amelyet egyébként éppen tavaly év végén adott el egy Nagy-Britanniában bejegyzett vállalkozásnak és annak ukrán ügyvezetőnőjének. 

A Bors kereste a NAV sajtóosztályát az ügyben, de, mint mondták, az általános eljárás az, hogy konkrét üggyel kapcsolatban nem áll módjukban információval szolgálni. A lap érdeklődött a TV2-nél is, ahol nem kívánták kommentálni értesüléseiket; keresték Hajdú Pétert is, de eddig nem sikerült elérniük.

Kiszállt a NAV a TV2-höz Hajdú Péter miatt

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top