Sztárok

Kemény Dénes: az anyósom buktatott le a kisfiam előtt

A háromszoros olimpiai bajnok pólókapitány 14 éve alkot egy párt kisfia édesanyjával, de csak tavaly került sor az esküvőre. A Story magazinnak azt is elárulta, a kisfia keze is benne volt, hogy végül elvette feleségül Renátát.

Kemény Dénes jelenleg a Magyar Vízilabda Szövetség elnöke, korábban 16 évig vezette a férfi pólóválogatottat. Mióta felhagyott az edzősködéssel, sokkal nyugodtabbak a napjai, és több ideje van a családjára is. 

#Xmas '14

Dénes Kemény (@dns_kmn) által megosztott bejegyzés,

“Márk hamarosan 12 éves lesz, szeretném, ha minél több helyre el tudnám vinni, hiszen ki tudja, meddig gyűjthetjük még együtt az emlékeket” – magyarázta Dénes a Storynak. Az egykori sikeredzőnek előző házasságából két fia született. Viktor és Kristóf nagyon jó viszonyt ápol a legkisebb gyerekkel. 

“Viktor Pécsen tanul, pszichológus lesz, Kristóf pedig edző, követi a példámat. Nagyon szeretik Márkot, sok időt töltenek együtt, és mi is napi kapcsolatban vagyunk, közel állnak hozzám, mindenről beszámolnak nekem.”

#breakfast #matchday

Dénes Kemény (@dns_kmn) által megosztott bejegyzés,

Dénes 14 éve van együtt feleségével, Renátával, de csak egy éve házasodtak össze. “Amerikában mondtuk ki a boldogító igent, a kint élő barátaink társaságában. Márk kísérte az oltárhoz az édesanyját, nagyon megható pillanat volt.” 

Korábban a pár sosem erőltették az esküvőt, a fiuk viszont úgy tudta már akkor is, hogy házasok. “Nem mondanám, hogy titkolóztunk előtte, csupán nem javítottuk ki, de aztán az anyósom lebuktatott bennünket.”

#sailingrace #lakebalaton

Dénes Kemény (@dns_kmn) által megosztott bejegyzés,

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top