Sztárok

Több kollégája is kiakadt Szabó Zsófira

Nehezen csillapodnak a kedélyek Szabó Zsófi és édesanyja interjúja, vagyis inkább az abból kiemelt félinformáció körül. Szabó Zsófi elárulta, miért dühös.

Elképesztő balhé kerekedett egy interjúból kiemelt mondat miatt. Szabó Zsófi és édesanyja páros interjút adott a Story magazinnak. Ebben arról beszélnek, hogy az édesanya nem örült az elején annak, hogy a lánya egy roma férfibe szeretett bele. Az anyuka azt is elmondta, aggódik, hogy félvér lesz az unokája, hiszen szinte biztos, hogy emiatt majd atrocitások érik. A kiemelt mondat miatt: “Szabó Zsófi édesanyja aggódik, hogy félvér lesz az unokája”, Majka beszólt Szabó Zsófinak, de a Bors szerint a cikk, vagyis az abból megírt internetes átvét címe többeket is megbotránkoztatott, Csonka Andrásnál, Joshi Bharatnál és Fluor Tominál is kiverte a biztosítékot

“Pozitív üzenetet akartam közvetíteni, amit egy rosszul megfogalmazott internetes cím a lehető legrosszabb irányba vitt el. Sajnálom. Mérges is vagyok, de nem azokra, akik a félinformáció birtokában a torkomnak estek – bár van egy-két közszereplő, akitől jólesne egyszer egy bocsánatkérés emiatt –, hanem a helyzetre: lám, ilyen szintű reakciókat vált ki ebben az országban a cigányság kérdése” – mondta az ügyről Szabó Zsófi.

Forrás: Szabó Zsófi Facebook oldala
Forrás: Szabó Zsófi Facebook oldala

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top