Sztárok

Tóth Gabi hangjában gyógyító rezgések vannak

Az énekesnő meg van róla győződve, hogy koncertjeire az emberek gyógyulni járnak. Tóth Gabi zavarba ejtően nyilatkozott a világ rezgéseiről.

Hátrébb lépett a reflektorfényből Tóth Gabi, miután A Dal nem az ő győzelmével zárult. Gabi az X-Faktort is otthagyta, hogy teljes egészében karrierjére koncentrálhasson, hiszen, ahogy fogalmazott: “egy előadót a közönsége tart életben”.

 

Nem mondanánk, hogy Gabi fordítva ül a lovon, de miután a hangjában lévő gyógyító rezgésekről beszélt hosszan a Bors interjújában, felmerül a kérdés, ki tart életben kit. “Én gyógyítónak jöttem erre a Földre. A színpadon teljes szívvel rákoncentrálok a hangok erejére, és ez azt jelenti, hogy nemcsak kiállok és eléneklem a dalokat, hanem tudatosan olyan rezgésen igyekszem megszólaltatni a hangokat, aminek gyógyító hatása van. Ez egy spirituális dolog, aminek logikus magyarázata van. A Földön minden rezgésekből áll össze, a hang éppúgy, mint egy testi elváltozás vagy az éppen aktuális hangulatunk, és ezek a rezgések hatással vannak egymásra” – magyarázza Gabi. Hogy működik a rezgésterápia, azt szerinte bizonyítja, hogy a legutóbbi koncertjén is hárman sírva fakadtak.

Tóth Gabi számára nem új ez az adottság, sőt azt is elárulja, miért nem gyógyított eddig a színpadon. “Eddig is bennem volt ez a gyógyító képesség, de talán azért kezdett el most még inkább kibontakozni, mert Magyarország most érett meg erre. Most kezdenek el nyitottabbak lenni az emberek a spiritualitásra, most van szükségük rám” – véli az énekesnő.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top