Sztárok

Sikerfilmek törölt jelenetei, amelyek úgy átírnák a sztorit, hogy rájuk sem ismernél

Az egyikben csak egy mondatot változtattak meg, a másiknak a végét írták át, a harmadikból perceket vágtak ki. A lényeg, hogy a végeredmény mindegyik esetben más lett, mint amit eredetileg terveztek.

A filmek sztorija sokszor messze nincs kőbe vésve: a mozi történetéből számtalan példát lehet hozni, amikor a forgatókönyv fejlesztése közben vagy akár a forgatás alatt, netán egyenesen az utolsó pillanatban kisebb-nagyobb, de mindenképpen gyökeres változásokat eszközöltek egy-egy alkotáson.Öt kedvencünket most egybe is gyűjtöttük – van köztük olyan, amely egyértelműen rosszabb lett volna az eredeti verzióban, van, amely csak más, és van olyan is, amely talán jobban sikerült volna, ha nem változtatnak rajta. Az viszont közös bennük, hogy az elvetett jelenetek, fordulatok egészen más végkifejletet hoztak volna.

Titanic

Az idén húszéves Titanic eredeti befejezése egészen abszurd: ahelyett, hogy az idős Rose titokban dobná a tengerbe az Óceán Szívét, majd elaludna (talán örökre), hogy álmában újra találkozzon Jackkel (akit Kate Winslet szerint egyébként a halálba küldött), Brockék észreveszik, ahogy a hajó korlátján áll, és az életét féltve odarohannak hozzá, így meglátják nála az ékszert. Brock természetesen arra kéri, gondolja meg magát (nem mellesleg a legénység egyik tagja közben azt suttogja: “szent szar”), Rose azonban hegyi beszédet tart arról, hogy a férfi rossz helyen keresi a kincseket, mert “egyedül az élet értéke felbecsülhetetlen, és minden megélt nap számít”, majd csak azért is a vízbe ejti a nyakéket.A kincsvadász ezt hisztérikus nevetéssel fogadja, majd – miközben a legénység fentebb már emlegetett tagja így szól: “hölgyem, ez baromi gáz volt” – felkéri táncolni Rose unokáját.Sok más tervezett befejezéssel ellentétben ez el is készült, így további kommentárok helyett mindenki tekintse meg maga (ha elég erős idegzetűnek érzi magát hozzá):

 

Egy makulátlan elme örök ragyogása

A film nyitott befejezése a mai napig vitatéma a rajongók körében: az világos, hogy Clementine és Joel újrakezdik, de vajon mire jutnak? Tanultak a múltból, és most sikeres lesz a kapcsolatuk? Újra elkövetik ugyanazokat a hibákat, és megint szakítanak, ezúttal már végleg? Esetleg megint kitöröltetik az emlékeiket, majd megint újrakezdik, aztán megint és megint?

A film végén az ismétlődő képsor sokak szerint utóbbira enged következtetni, de ez közel sem annyira egyértelmű, mint az eredetileg tervezett változat, annak ugyanis az elején és a végén olyan jelenetek szerepeltek volna, amelyekből egyértelműen kiderül, hogy a pár 50 éve folyamatosan a szakítás-emléktöröltetés-újbóli egymásra találás köreit futja.

 

Elfújta a szél

A tavalyelőtt már 75 éves jubileumához érkezett Elfújta a szélen apró, mégis jelentős változtatást eszközöltek, amely a közel négyórás játékidő utolsó másodperceiben alaposan átírja a megformálójára, Vivien Leighre szabályosan átkot hozó központi karakter, Scarlett O’Hara jellemét. A mindenki által ismert verzióban Scarlett azt mondja, miután Rhett Butler otthagyja, és a lépcsőre borulva kizokogja magát: “Tara… Az otthonom… Igen, hazamegyek! És kitalálom, hogyan hódítsam vissza! Mert hiszen… holnap új nap virrad!”, az eredeti tervek szerint viszont ennél sokkal kétségbeesettebb és kilátástalanabb sorok hangzottak volna el ugyanezen a helyen: “Rhett! Rhett! Vissza fogsz térni. Vissza fogsz térni! Tudom, hogy visszatérsz!”

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

 

Végzetes vonzerő

A Titanicnál majdnem pontosan egy tízessel idősebb, tehát ősszel harmincéves film végén az elutasításba beleőrülő Alex rátámad az otthonában Danre, de végül a férfi felesége, Beth végez vele. Mindez azonban csak azért van így, mert a tesztvetítéseken az eredeti befejezés nem aratott sikert. Eszerint Alex gyilkosságnak tűnő öngyilkosságot követ el, hogy Danre terelődjön a gyanú, és a holttest megtalálása után a rendőrség azonnal le is tartóztatja a férfit. Beth ezután ugyan rábukkan egy hangfelvételre, amin Alex megvallja, hogy öngyilkos lesz, ha nem kaphatja meg Dant, de az utolsó képeken a rögeszmés nőt láttuk volna, amint a Pillangó kisasszony zenéjére elvágja a torkát a késsel, amelyen ott vannak Dan ujjlenyomatai, így túl pozitívnak semmiképpen nem lehetett nevezni a végkifejletet. A nézők miatt kukába is került, de azért az utókor kíváncsibb felének fennmaradt – és meg kell hagyni, nem a Titanic alternatív befejezésének ligájában játszik. Valószínűleg igazuk van azoknak, akik szerint napjainkban már ezzel a zárással készült volna el a film:

 

Micsoda nő!

A vicces bakikban bővelkedő Micsoda nő!-ben Vivian azt mondja Edwardnak, miután a férfi lakást akar szerezni neki, hogy ez nem az a tündérmese, amiről gyerekkorában álmodott, és visszautasítja az ajánlatot. Na de mit szólt volna a karakter a film eredeti történetéhez és befejezéséhez? A Micsoda nő! ugyanis először még $3,000 címen futott, Vivian crackfüggő volt benne, Edward pedig egy menthetetlen gazember, aki a történet végén nemhogy nem megy el fehér limuzinon szíve egyetlen királynőjéhez, hanem kiteszi az autójából a síró lányt, hozzávágja a címben megénekelt és a végleges változatban is szereplő összeget, majd elhajt. Az utolsó képsorokon Viviant láthattuk volna, ahogy üres tekintettel gurul Disneyland felé egy buszon a barátnőjével – valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy sokak élete, sőt a világ is egy kicsit más lett volna így.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top