Sztárok

Anyja tette helyre Oszter Alexandrát

Úgy tűnik nincs vége a családi botránynak, amely Oszter Sándor és lánya, Oszter Alexandra között alakult ki a színész bírósági tárgyalása miatt.

Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, Oszter Sándor vesztegetési ügyét épp a napokban tárgyalta a bíróság, ahol olyan családi telefonbeszélgetések felvételei kerültek elő, amelyek miatt a színész teljesen kiborult. Lánya, Oszter Alexandra közben a Facebookon írt posztjában teljesen elhatárolódott az apjától, mondván, neki és a párjának sincs semmi köze ahhoz, amit Oszter Sándor mondott vagy tett – olvasható a Bors cikkében.

Oszter Sándor védelmére felesége, Failoni Donatella kelt, aki egy kommentben tette helyre lányát, Oszter Alexandrát: “Apád akaratán kívül került botrányokba, elsősorban a médiának köszönhetően. Az, hogy ennyi csaló került a közelébe, csak a jóhiszeműségét bizonyítja. Sok hibája van, de soha nem volt rossz ember és becstelen. Sajnos Te egy alapos agymosáson mentél keresztül, mindenesetre a párod most is remek sorokat diktált Neked. Apád nem szorul sajnálatra és ma is nagy művész, amit nem mindenki mondhat el magáról.”

Oszter Alexandra megszívlelhette édesanyja sorait, mert az eredeti posztot és így a rá érkező kommenteket is törölte. Oszter Sándor pár napja fejtette ki, hogy nincs feldobva lánya eljegyzésétől, ugyanis Alexandrát nem kérte meg tőle senki – írja a Bors.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top