Sztárok

Oszter Sándor kiborult a bíróságon

A bíróságon olyan magánbeszélgetések kerültek a nyilvánosság elé, amik felszínre hozták a családon belüli feszültségeket. Oszter Sándor kiborult.

Mint ismeretes, Oszter Sándort és társait azzal gyanúsítják, hogy milliókat kértek egy bűnözőtől azt ígérve, hogy megúszhatja a felelősségre vonást. A nyomozás során lehallgatták a színész telefonját. A Budapest Környéki Törvényszéken meghallgatott felvételeken nem hangzik el olyasmi, ami bizonyítaná, hogy Oszternek köze van a bűncselekményhez, azonban napvilágot látott a színész néhány magánéleti ügye. A felszínre törtek a családon belüli feszültségek, amitől Oszter Sándor kiborult.

A fő problémája, hogy a lánya szóba sem áll vele, és aggódik a választottja miatt is. “Mindig csak a legjobbat akartam a lányomnak, és úgy gondolom, hogy ez a férfi nem az. Nem tudom, hogy eljegyezték-e, vagy mi van az életével, a lányom szóba sem áll velünk” – jelentette ki a Blikknek Oszter Sándor. “Azt hiszem, mindent elárul róla, hogy fel sem hívta az édesanyját, csak egy ­sms-t­ küldött, amikor az kórházban volt bordatöréssel.  Azt hiszem, hogy hátsó szándékai vannak a férfinak, nem tudom, milyenek. Egyszer olyan minősíthetetlen stílusban üzent a feleségemnek, ami megbocsáthatatlan” – mondta a bíróság folyosóján a színész.

Az egyik felvételen egyébként azt hallani, hogy Oszter Alexandra az édesapja alkoholfogyasztási szokásai miatt aggódott, s mivel a beszélgetés alatt is ittasnak vélte a színészt, így nem szerette volna, ha fia, Axelo a nagypapájával lenne.

Oszter Sándor kiborult a bíróságon

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top