Sztárok

Bevitték a rendőrök Tiger Woodsot

Ittas vezetésen érték Tiger Woodsot, akit kis időre be is vittek az őrszobára a floridai rendőrök. Nem ez az első eset, hogy Woods ittasan ül a volán mögé, és bajba keveredik. Most legalább nem történt baleset, mint legutóbb.

Lekapcsolták a floridai rendőrök Tiger Woodsot, miután ittas vezetésen érték őt a Jupiter-szigeten álló háza közelében. A néhai világelső golfozót reggel hét óra körül állították meg az egyenruhások és kísérték be az őrsre, mert véralkoholszintje a megengedett felett volt – írja a Dailymail.

Woods beismerte bűnösségét, ezért pár óra múlva már szabadlábon is volt.  

Legutóbb 2009-ben gyűlt meg a baja az ittas vezetéssel, akkor egy tűzcsapot, egy fát és néhány sövényt gázolt el autójával, de megúszta vádemelés nélkül. Ez az után volt, hogy kiderült: több nővel is megcsalta feleségét, akik között akadt pornósztár is.

Tiger Woods egy ideje már a visszatérésre készül, másfél éve meg is próbálta, de kiújuló hátsérülése miatt odáznia kellett az újrázásról szövögetett álmait. Áprilisban egy hátműtéten is átesett, csütörtökön azt közölte, hogy évek óta nem érezte magát ilyen jól, mint most, a műtét után.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top