Sztárok

Meghalt Nicky Hayden

Nicky Hayden MotoGP-világbajnokot a múlt hét szerdáján gázolták el, kerékpáros edzése közben. A Kentucky Kid súlyos agykárosodást szenvedett, azóta nem is tért magához.

Nicky Haydent a cesenai kórház intenzívjén próbálták megmenteni, igaz, orvosai már a múlt héten nagyon borúlátóak voltak esélyeivel kapcsolatban, barátja, Valentino Rossi  pedig minap, a Francia GP előtt már múlt időben említette a születési helye után Kentucky Kid néven becézett amerikait.

Meghalt Nicky Hayden

Haydent – aki talán maga is hibázott a szituációban – kerékpáros edzése során egy Peugeot gázolta el, csípő- és combcsonttörés mellett agykárosodást okozó súlyos fejsérüléseket okozva a Bajnoknak. Kómába esett, nem is merték műteni, majd hétfő délután halálhírét jelentették.

Az amerikai gyorsasági motorsport fenegyereke 35 évesen ment el. Superbike-ban 17 évesen indult először, 18 évesen futamot, 21 éves korában pedig már bajnokságot nyert. 2006-ban a Repsol Hondával nyert Moto GP világbajnokságot, barátja, Rossi előtt, fordulatos szezon végén.

Közvetlen stílusú, remek sportember, megfontolt versenyző volt – a sérülések is elkerülték, eddig.

Soha senkivel nem volt rosszban, a pályán nem volt vad és meggondolatlan, mindenki kedvelte. Ahhoz képest, hogy milyen sokáig versenyzett a vb-n, kvázi sérült sem volt, kifejezetten szerencsésnek számított.

Nicky Hayden július 20-án lett volna 36 éves.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top