Sztárok

Ónodi Eszter fia az osztálytársaitól tudja, hogy anyukája híres

A színésznő azt mondja, otthon egyáltalán nem az a sláger, hogy ő ismert színésznő, inkább anyaként próbál megfelelni.

Miközben javában készül az Aranyélet és a Valami Amerika folytatására, Ónodi Eszter próbált és fellépett a Budapest Bárral. És ez még nem minden: nemrég félmaratont, 21 kilométert futott a Vivicittán, jövő hétre pedig azt tervezi, 10 kilométeren indul a Tihanyi Félmaratonon.

A Borsonline-nak adott interjújában a színésznő elárulta, 11 éves kisfia, Zsigmond nem rajong úgy a futásért, mint ő, inkább taekwondózik. A büszke anyuka az interjúban beszélt arról is, fia már négy darabban látta őt, és megnézte a Swing című filmet is, azt azonban, hogy anyukája ismert színésznő, a barátaitól, osztálytársaitól tudja.

Ónodi Eszter fia osztálytársaitól tudja, hogy anyukája híres

A tanárbúcsúztató műsor első próbája a közelmúltban úgy indult, hogy kb. harminc autogramot kellett adnom, de nem szoktam menőzni. A fiam az osztálytársaitól tudja, hogy ismert vagyok. Otthon próbálok anyaként megfelelni, nem az a sláger, hogy én vagyok a nagy színésznő” – mondta Eszter. Mivel idén nyáron rengeteg munkája van, Zsigmond sokat lesz kettesben az apukájával. “Azért lesz idő nyaralásra is” – árulta el a színésznő.

Olvass még többet Ónodi Eszterről az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top