Sztárok

Átlátszó estélyi, nyakig sliccelt ruha, kivillanó mellalj? Cher 40 éve letudta mindet

A legemlékezetesebb ruhákból válogattunk, amelyeket az elmúlt hat évtizedben viselt a ma 71 éves díva.

A ma 71 éves Cher a 75. születésnapját nemrég ünneplő Barbra Streisand ligájában focizik, azaz nagyon nagy szám. Neki ugyan a show-biznisz grand slamje nem jött össze díjakból, de tart otthon Oscart, Emmyt és Grammyt is, a hiányzó Tony helyett pedig van Golden Globe-ja, illetve szobra a cannes-i filmfesztiválról – és bár albuma nem volt a hatvanas évektől a kétezer-tízes évekig minden évtizedben a Billboard-lista élén, kislemezdala igen. Emellett negyedszázaddal előbb zsebelt be dollármilliókat egy Las Vegas-i koncertsorozattal, mint Britney Spears, Rod Stewart vagy Elton John, többször tért vissza, mint bárki más (szám szerint ötször), zenei és filmes karrierjén túl volt komikus show-műsor sztárja is, és ő hozta divatba a napjainkra a popzene egyik legfontosabb kellékévé vált autotune-t (tetszik tudni, amitől olyan furán énekelt a Believe-ben). Születésnapját pedig simán meg tudjuk ünnepelni úgy is, hogy mindezt félretesszük, ugyanis a lemezzel utoljára négy éve jelentkező Cher még divatikon is jó fél évszázada, és legtöbb ruhája évtizedekkel megelőzte a trendeket. Íme tehát a legemlékezetesebb darabok.

Mindenkinek el kell kezdeni valahol: egészen az elején, még első férje, Sonny Bono oldalán Cher is csak egy szerény hippilánynak tűnt (és nem mellesleg eléggé hasonlított a fiatal Zalatnay Saroltára). Igaz, a hippiket már ezzel is sikerült megelőznie, ők ugyanis csak pár évvel később léptek színre. (1960)

Cher és Bono (Fotó: Getty Images)
Cher és Bono (Fotó: Getty Images)

Noha a világ e téren utolérte, a hippistílusról még nyolc év múlva sem mondott le az énekesnő. Ami viszont az arcvonásokat illeti, itt már inkább Jennifer Aniston hasonmása néz vissza ránk. (1968) 

Újabb két évvel később már igen messze járt Cher. Ebben a legendás ruhában úgy negyvenszer több anyag jutott a fejdíszre, mint a nyaktól derékig tartó részre. (1970)

Aki tényleg minden lehetséges ruhát bevállalt pályafutása során, annak a kollekciójából egyszerűen nem hiányozhat az indiándressz. Cher nem is maradt adós vele. (1973) 

Cher és Bono (Fotó: Getty Images)
Cher és Bono (Fotó: Getty Images)

Egyet se aggódjon, aki már nem tudja felidézni, hogy Britney Spears vagy Beyoncé hozta be a köztudatba az ún. meztelen ruhát, mert valójában Cher volt az. És nem épp Britney vagy Beyoncé idejében. (1974) 

Fotó: Getty Images
Cher “meztelen ruhája” (Fotó: Ron Galella/Getty Images)

A mellaljvillantás az új trend 2017-ben? Hát oké, Chertől végül is csak kerek negyven évvel maradt le ezzel a sztárvilág. (1977)

Ha csak úgy megmutatnánk ezt a képet ma valakinek, nagy valószínűséggel azt mondaná: Lady Gaga látható rajta fekete parókában. Pedig a lakberendezésben is az egzotikumot preferáló Cher az, Lady Gaga előtt bő három évtizeddel. (1978)

Bocsánat, de Rihanna semmit sem takaró csilivili ruhája és az agyig sliccelt szoknyák sem a 2010-es évek vívmányai. Épp csak mellpiercingje nem volt Chernek. (1978)

Bono, Cher és Twiggy (Fotó: Getty Images)
Bono, Cher és Twiggy (Fotó: Getty Images)

Cserébe viszont volt másik ruhája, amely szintén a Swarovski-kristályos Rihanna-estélyi tökéletes előképe. (1984)

Talán Christina Aguilera szerette ennyire legombolni a nadrágját az ezredfordulón. Vagy mondjuk Gwen Stefani. Meg mindenki más. Csak 15 év volt a lemaradásuk. (1984)

A nyolcvanas évek végén mindenki lepadlózott, hogy a 43 éves Cher milyen bevállalós ebben a foltos-áttetsző ruhában meg a bőrdzsekijében, és hogy milyen nyugodtan meg is engedheti magának ezt. (1989)

Fotó: Ian Gavan/Getty Images
Fotó: Ian Gavan/Getty Images

Aztán jött a kilencvenes évek eleje, a 46 éves Cher még kevesebb ruhát viselt, az a kevés viszont – ha lehet – még extrémebb volt, mint a ’89-es verzió. És ezt is nyugodtan megtehette. (1992)

Ritka pillanat az ezredfordulóról: Cher nem megelőz valakit, hanem egy pályatárs nyomdokaiba lép. Vagy csak szerintünk ordítja ez a tarajos, nonfiguratív áltetoválásos, ősemberes szerelés 250 decibelen, hogy “Grace Jones“? (2000)

Még ritkább pillanat: Cher másnak öltözött. Konkrétan Elvisnek. (2002)

Fotó: Ian Gavan/Getty Images
Fotó: Ian Gavan/Getty Images

Túl a hatvanon azért persze még Cher is a konszolidálódás útjára lépett. A ruha ezúttal is vonzza a tekintetet, de már korántsem mutat olyan sokat, mint a régi legendás darabok jelentős része. (2013)

Na jó, az imént természetesen csak vicceltünk – elvégre Cherről van szó, akit még a Macskanő szerepével is hírbe hoztak 62 évesen. Az előző ruha után mindössze egy év telt el (bár ezt most akár megfogalmazhatnánk úgy is, hogy még egy év eltelt), és mi történt? Előkerült a negyedszázaddal korábbi dressz meg a bőrdzseki. És a 68, azaz hatvannyolc éves énekesnő egy kicsit sem mutatott nevetségesen bennük. Mi jöhet még itt? Tippelni sem merünk, de Madonna jobban teszi, ha elgondolkozik… (2014)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top