nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Nem javul Lerch István állapota

A V'Moto-rock zenészét január óta intenzív osztályon kezelik. Lerch István két sztrókon esett át, és annyira legyengült, hogy jelenleg mesterséges táplálásra szorul.
NLCafé
f Ajánlom

Már elkezdett a gyógyulás útjára lépni, egy második agyvérzés azonban drasztikusan megnehezítette Lerch István felépülését. “Mindent elölről kellett kezdenie, amit hosszú hetek kemény munkájával és a gyógytornász segítségével elért. Reagál ugyan a külvilágra, de azon kívül, hogy dallamokat dúdol, nem tud kommunikálni. Ráadásul kapott egy kórházi fertőzést is, hetekig antibiotikumos kezelésre szorult” – foglalta össze Kassai György, a zenész unokatestvére.

Lerch István ezt megelőzően már meg tudott enni egy fél adag ételt, azonban a stroke következtében annyira legyengült, hogy most mesterségesen táplálják. “Néhány napja ideiglenesen gyomorszondát helyeztek be Istvánnak. Vitaminokat és ásványi anyagokat kap, amelyektől remélhetőleg olyannyira meg­erő­södik majd, hogy egy kis mozgásra is képes lesz. Sajnos, továbbra is számára méltatlan és ingerszegény környezetben fekszik” – mondta a Blikknek Kassai.

A szonda beültetése miatt Lerch még inkább legyengült állapotban van, így egyelőre szóba sem jöhet, hogy egy rehabilitációs intézménybe szállítsák, ahol a gyógyulásra tudna koncentrálni. “Látom István szemében az élni akarást! Érti, amit mondunk neki, és valamilyen formában reagál is, bár sajnos beszélni továbbra sem képes” – mondja az unokatestvér.

 

Megosztás Facebookon