Sztárok

Hujber Ferenc eltűnt a nyilvánosság elől

Talán az utolsó pillanatban hallgatott barátaira, és visszavonul pihenni Hujber Ferenc. A színész bocsánatot is kért viselkedéséért.

Hujber Ferenc sorozatos botrányaival hívta fel magára idén a figyelmet. Legutóbbi családi perpatvaruknál már a rendőrséget is ki kellett hívni, akik cserébe a gyámügyet is elküldték vizsgálódni a Hujber házaspárhoz.

A színésznek azonban össze kell kapnia magát, nyáron ugyanis a Valami Amerika 3 forgatásán számítanak rá, ahogy színházi bemutatói is lesznek. Hujber ezért úgy döntött, egy időre elvonul, és kipiheni magát. Ezt szokásához híven egy homályos Facebook-bejegyzésben jelentette be.

Gesztesi Károly nyilatkozott a Borsnak Hujber Feri állapotáról. “Az igaz, hogy most elmegy pihenni. De ugyanúgy tartjuk a kapcsolatot, mint korábban. A napokban például két napig szaunáztunk együtt. Most is találkoztunk, a kisfiával volt, akivel arról beszélgettek, hogy mit kellene sportolnia. Állítom, hogy Ferkó remek állapotban van, nincs vele gond.”

A lap színházi forrásokból úgy értesült, Hujber Ferit főnökei is nyomatékosan kérték, pihenjen rá a nyári időszak munkáira.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top