Sztárok

Náray Erika: 10 kilót fogytam, de így sem szeretem visszanézni magam a tévében

Egyedi módon akarja megszerettetni a jazzt a kamaszokkal Náray Erika, akinek eddig nagy sikere van az eőadásaival. A Budapest Jazz Orchestra fellépéseiről most néhány felvétel is készült, de az énekesnő saját bevallása szerint nem szokta ezeket visszanézni. Többek között azért, mert nem tetszik magának.

“Célunk, hogy a jazzt mint szitokszót kitöröljük az emberek fejéből, helyette lássák, hogy ez nem valami unalmas műfaj.  Kamaszoknak tartunk interaktív előadást, és szeretnénk, hogy azt érezzék ezek a gyerekek, hogy a jazz az jó, a jazz az kúl, az olyan dögös, az olyan klassz dolog” – mesélte Náray Erika, aki jelenleg a Budapest Jazz Orchestrával járja az országot.

Naponta két előadást tartanak, egyet délelőtt a kamaszoknak, amely egy interaktív koncert, délután pedig egy hagyományos verziót Ella Fitzgeraldra emlékezve, aki 100 éve született. 

“A délelőtti előadáson fokozatosan bevonom a gyerekeket, megmutatjuk nekik, hogy ez más, mint egy komolyzenei előadás, itt illik tapssal jutalmazni egy szólistát, és nem kell fegyelmezetten ülni. Megmutatjuk nekik, hogy bizony ismernek ők jazz-zenét, ott van sok Disney-zene is. Pharrell Williams Happy című számét pedig áthangszereltük, jazzesre.”

Náray Erika szinkronizált már sok gyerekfilmet, többek között a Verdákban, az Aranyhajban, a Herkulesben és a Jégvarázsban is hallhatjuk a hangját. Most pedig majd arcot is tudunk társítani a hangjához, mivel a Budapest Jazz Orchestra előadásairól promóciós videók készülnek. A felvételeket azonban az énekesnő nem szívesen nézi vissza. 

“A felvételekkel szeretnénk bebizonyítani a támogatónknak, hogy jó helyre ment a pénze. De magamat nem szeretem a tévében nézni, nem is szoktam. Egyrészt, mert tudom, mit mondtam, másrészt nem azt látom, amit szeretnék.”

Megnézem
Összes kép (1)

Ahogy korábban Náray Erika elmondtam, az édesanyja halála után, nagyjából három évvel ezelőtt jelentős súlytöbbletet szedett fel magára, és időbe telt, mire lelkileg rendeződni tudott. Fél éve jógázni kezdett és odafigyel,hogy mit eszik, ennek köszönheti a fogyást, illetve, hogy az elején szakemberektől kért és kapott tanácsot és segítséget.

“Egy ideje diétázom, és 10 kilót fogytam, ami sokat számít, de sosem láttam magam csinosnak. Inkább kompromisszumokat kötök az öltözködés terén is. Tudom, van, aki ennyi pluszkilóval is jól érzi magát a bőrében, én nem. Nem ez a topformám, nem is leszek soha Cindy Crawford, de most már nem kapcsolom el a tévét, ha látom magam. De rossz, amikor az ember nem azt látja viszont, amit akar.”

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top