Sztárok

Az öccsével együtt érettségizett Radics Gigi

Anno a Megasztár miatt halasztott, és nulladikos is volt. Radics Gigi nemcsak együtt vizsgázik, hanem együtt is készült öccsével a 2017-es érettségi vizsgára.

A magyarvizsgán már túl van Radics Gigi és az öccse is. Az énekesnő Tomival együtt vágott neki a 2017-es érettségi vizsgának

Radics Gigi a Borsnak elmondta, hogy jobban izgul az érettségi miatt, mint színpadra lépés előtt, hiszen a koncerteken ő irányít, a ta­nulmányi vizsgákon viszont egészen másként kell megfelelnie. Leginkább a magyar írásbelitől tartott, de ezen tegnap már átesett. Hozzátette, hogy örül, hogy a közös felkészülés alatt még szorosabb lett a testvéréhez fűződő kapcsolata. “Érdekes, hogy most olyanok vagyunk, mint az ikrek, akik együtt tanulnak – mondta. – Mivel én anno a Megasztár miatt halasztottam egy évet, és utána még nulladik évfolyamos is voltam, ezért Tomi a végére beért engem. Olyan szempontból így könnyebb, hogy együtt tudunk dolgozni a beadandó dolgozatokon, vagy segítünk egymásnak a tételek kidolgozásában. Mikor sikerül leülnöm tanulni, mindig megkérdezem Tomitól, hol tart, megtanult-e valamit ebből vagy abból a tárgyból, és ha igen, akkor mindig odaadja, és én is megtanulom. A töriben én jobb vagyok, neki meg a magyar megy jobban, és így segítjük egymást a készülésben.”

Gigi az elmondása szerint alapvetően szereti a kihívásokat és a feladatokat, de bevallja: megterhelő a munka mellett a tanulásban is teljesítenie. Mikor más dolgozik, ő tanul, és mikor más pihen, akkor ő dolgozik. Ma a matekvizsgával folytatta az érettségit, sőt mire ez a bejegyzés megjelenik, már végzett is vele.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top