Sztárok

Hamarosan meg is lehet nézni Ferenc pápát első filmszerepében

A hamarosan kezdődő cannes-i filmfesztiválon már meg is lehet venni forgalmazásra a Beyond the Sun című filmet, amelyben Ferenc pápa is a kamerák elé állt. A stábot ráadásul a Vatikánba is beengedték.

A Beyond the Sun című filmet úgy hirdeti a gyártó cég, hogy ez az első játékfilm a világon, melyben egy pápa szerepel. A filmet a rendező, Graciela Rodriguez Gilio írta, főszereplői gyerekszínészek.  A történet négy kamaszról szól, akik Jézus keresésére indulnak. A május 17-én kezdődő cannes-i filmfesztivál filmvásárán már meg is lehet venni a forgalmazási jogokat.

Ferenc pápa arra kérte a filmeseket, hogy készítsenek olyan filmet a gyerekeknek, amely közvetíti Jézus üzenetét. Hozzátette, hogy jótékony céllal játszani is hajlandó benne, a film bevételével ugyanis két argentin gyermekjóléti szervezetet akarnak támogatni.

A Corriera della Sera pénteki tudósítása szerint a forgatást a Vatikán szigorúan ellenőrizte. Évek óta ez a stáb az első, amelynek az egyházi állam engedélyt adott a forgatásra, miközben sem az Oscar-díjas Paolo Sorrentino, sem Nanni Moretti nem tudott a Vatikánban forgatni.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top