Sztárok

Fordulat Oszter Sándor vesztegetési ügyében

Folytatódott a Budapest Környéki Törvényszéken tegnap reggel annak a vesztegetési ügynek a tárgyalása, amelyben Oszter Sándor az ötödrendű vádlott, írja a Bors.

Ittasan okozott balesetet, de már visszakapta a jogosítványát Oszter Sándor, akit az ittas vezetők sorában felesége, Failoni Donatella követett, amikor alkoholos befolyás alatt balesetet okozott. Eközben a színész az ötödrendű vádlottja egy vesztegetési ügynek, erről március elején azt írtuk, hogy a hatóságok szerint Oszter Sándor és társai egy szökésben lévő bűnözőnek azt ígérték, hogy pénzért megmozgatják kapcsolataikat, és elsimítják a bírósági ügyét. A férfi állítólag több millió forintot adott át a vádlottaknak, aztán rájött, hogy becsapták. Oszter Sándor ezzel szemben azt állítja, hogy a férfi filmproducernek adta ki magát, és azt mondta, hogy filmet akar forgatni. “Az az igazság, hogy itt nekem tartoznak pénzzel – mondta a színművész. – Másfél millió volt a forgatókönyv, és két hetet forgattam. Bár az előforgatás volt, de akkor is dolgoztam. Önhibámon kívül kerültem bele az ügybe…”

A Bors ma azt írja, hogy kedden a hatodrendű vádlottat, az ELTE egykori oktatóját hallgatták meg, akinek vallomása után bizakodóbban várhatja a következő tárgyalást a Kossuth- és Jászai Mari-díjas színész. Amikor a bíróság arról faggatta az egykori ügyvédet, mit gondol Oszter szerepéről, így válaszolt: “egy megbecsült ember, akinek nem lenne oka, sem lehetősége másokat megvesztegetni”.

A színész korábban is ártatlannak vallotta magát.

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top