Sztárok

Sírással indul az RTL Klub új műsora, a Házasság első látásra

Külföldön nagy sikerrel ment a nálunk ma induló, Házasság első látásra című műsor. Ahogy már az első adásból is látszik, a szereplőket érzelmileg is megviseli a produkció.

Két pár esküvőjének lehetünk ma szemtanúi a Házasság első látásra első epizódjában. Lássuk be, az alaphelyzet már önmagában egész pikáns. A műsor már bizonyított: az eredeti show-t Dániában jegyezték be, de nagy sikert aratott már Ausztráliában és az Egyesült Államokban is.
Házasság első látásra végre egy műsor, amely nem a boldogító igen kimondásáig tart, hanem a sokkal embert próbálóbb együttélésről szól, annyival nehezítve, hogy ezek a párok még csak most ismerkednek.

Ritát és Zolit, valamint Liliant és Balázst a Házasság első látásra szakértői gárdája “párosította össze”. A párok kizárólag a boldogító igen kimondásakor találkoznak, felgyorsítva ezzel az eseményeket és kihagyva a randizást, lánykérést – egyből a házassággal kezdenek.

Zoli számára igencsak meghatározó volt a momentum, amikor hivatalosan megtörtént a gyűrűváltás: “Amikor felhúztuk egymás ujjára a gyűrűt, én bizsergést éreztem, és melegséget. Nagyon jó volt az a pillanat, szerettem volna egy kicsit megállítani az időt. Még nem tudom, hogy fog alakulni közöttünk a dolog, de tökre pozitív vagyok” – árulta el Zoli a házasságkötést követően.

Sírással indul az RTL Klub új műsora, a Házasság első látásra

Ritában azonban maradtak kétségek a frigyet illetően: “Mikor megkérdezte az anyakönyvvezető, hogy hozzámegyek-e Zolihoz, habozva mondtam ki, hogy igen” – vallotta be Rita, aki később hatalmas könnyeket hullatott emiatt, aggódván, hogy csalódást fog okozni, mivel ő nem olyan biztos az érzéseiben, mint Zoli.

Sírással indul az RTL Klub új műsora, a Házasság első látásra

Hogy a friss házasok élete miként alakul, kiderül a mai adásból. Egy biztos, könnyekben nem lesz hiány ma 18:55-től az RTL Klubon

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top