Sztárok

Gyurcsok József nem kért a kollégája segítségéből

Gyurcsok József hosszabb életet jósolt magának, de hosszú betegeskedés után 66 éves korában elhunyt. A másik ismert tévés gyógyító állítólag felajánlotta neki a segítségét.

Gyurcsok József 2015-ben azt jósolta, hogy 86 éves koráig fog élni. Jövendölése azonban téves volt, idén április 11-én, húsz évvel korábban ragadta el őt a halál. Gyurcsok József villanyszerelőből vált az első magyar távgyógyásszá. Karrierje még az egykori Budapest Televízióban kezdődött. Egyházat is alapított, ami az Egyetemes Szeretet Egyházaként működött. Az utolsó éveiben visszavonultan élt egy kis erdei házikóban Kismaroson.

 A másik népszerű tévés gyógyító, Tihanyi Tamás a Borstól értesült kollégája és barátja halálhíréről. “Kilenc-tíz éve ismerkedtünk meg, jó barátságot ápoltunk, bár ritkán találkoztunk. A szakmája jelentett számára mindent, egyedül az szomorította el, hogy a nőkkel nem volt szerencséje” – emlékezett rá Tihanyi. A gyógyító makacs embernek ismerte Gyurcsokot, ebben is látja korai halálának okát. “Túlműködött az idegrendszere, az volt a baj. Többször is felajánlottam neki a segítségemet, de nem kért belőle. Pedig biztos vagyok benne, hogy megakadályozhattuk volna az agyvérzéseit, és akkor talán még ma is élne” – mondta a lapnak Tihanyi Tamás. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top