Sztárok

Jack Nicholson 80 éves, de most is alig tudunk róla valamit

Sosem szeretett interjút adni Jack Nicholson, ha pedig mégis megtette, nehéz volt eldönteni, mikor viccel és mikor beszél komolyan. Elérte a célját: néhány vicces mondáson túl gyakorlatilag csak sejthetjük, milyen ember a ma 80 éves színész.

Mindig mást akart csinálni, mint a többség, Jack Nicholson állítása szerint ez a sikere titka, na meg az, hogy szerencséje volt. “Ezen felül pedig egy dologra figyeltem, hogy mindig valami másban mutassam meg magam. A legnagyobb csapda, hogy ha sikeres vagy egy szerepben, akkor hajlamosak neked egy hasonló típusú szerepet ajánlani. Ez pedig vonzó, mert garantált a siker, és minél többször ismétlődik, annál elégedettebb vagy magaddal. Aztán valami mást is ki akarsz próbálni, és bukás lesz, mert nem ezt várták tőled. Ez igaz az élet más területein is” – mesélte az AFI Life Achievement Award kapcsán adott interjúban. Mielőtt azt gondolnád, hogy most aztán valami nagy felsorolás következik arról, micsoda eredményeket ért el a színész, hát nem. 

Amit Jack Nicholsonról leírni is kár…

…azok Jack Nicholson díjai. Egyrészt azért, mert olyan hosszú lenne felsorolni, hogy mindenki elunná magát, másrészt, mert a Wikipédia saját oldalt hozott létre, ahol ezeket elolvashatod.

via GIPHY

De ha már a trófeáknál tartunk, akkor a díjaknál sokkal érdekesebbek voltak Nicholson nőügyei, amelyekből akadt jó néhány. Míg a többség nevét sem az utókor, de még maga a színész sem jegyezte meg, azért akadtak olyan nők, akik kitartottak a nőcsábász mellett. Ott van például, aki annak ellenére, hogy az együtt töltött 17 év alatt sokat szenvedett, az önéletrajzi könyvében is csak odaadással beszélt róla. “Elküldtem Jacknek, mielőtt a kiadó látta volna az írást. Áldását adta a történetünkre, amire nem volt ugyan szükség, de nagyon jólesett. Ilyen a viszonyunk, és semmit sem szépítettem. Amikor egy olyan emberrel élsz, akinek ekkora a karizmája és ilyen híres, akkor számolnod kell bizonyos tényezőkkel. Más nőkkel, hogy pontos legyek. A kapcsolatunk alapja nem a hűség volt.”

Megnézem
Összes kép (1)

Nicholson csak egy emberhez hűséges

Mégpedig saját magához, ezt Hollywood megtanította neki. Igaz, a bizalommal amúgy is vannak gondjai, mivel fiatalon sosem érezte, hogy lenne bárki, aki támogatná őt a nehéz helyzetekben. Ezért az érzelmeit sem tudta kivel megosztani, ami később a filmes világban jól is jött neki. “A gimnázium utolsó évében megválasztottak az Osztály Optimistájának és az Osztály Pesszimistájának, mégpedig egyszerre. Rájöttem, hogy félig igazuk volt.”

via GIPHY

Nagyjából ennyi, amit Nicholson szeretne elmondani magáról, az interjúkat pedig ki nem állhatta, mert úgy érezte, hogy egy színészt jobb, ha nem ismer a közönsége, így sokkal hitelesebb a karaktere. Jó, mondjuk a hiúságáról sokszor mesélt, vagy arról, hogy nem fél az intim helyzetektől, és egyáltalán nem könnyű zavarba hozni. A kritikát pedig bármennyire is igyekszik félvállról venni, ez nem mindig sikerül neki. “Soha egyetlen rossz szavam sem lehetne az életemre, habár egy haver olykor nagyon jól jönne.”

Megnézem
Összes kép (1)

Akik ismerik, jó barátnak tartják, akinek mindenkihez van egy kedves szava, bár ő maga azt vallja, hogy sose adj tanácsot. “Úgyse fogadják meg, minek tedd oda magad és agyalj a legjobb tanácson?”

Sajátosan készül az öregkorra

Sokszor mondta már, hogy visszavonul, vagy hogy az ő korában már nem illik nyilvánosan csajozni, de ha a lendületéből veszített is, azért a mai napig nem lehet oka panaszra, nőtársaságból bőven kijut neki. “Amikor napszemüveget viselek, és megvillantom a mosolyom, akkor Jack Nicholson vagyok. Ha ezek nincsenek, akkor egy kövér öreg ember” – mondta ezt 60 évesen a színész, aki bárhogyan is készült a nyugodt öregkorra, eddig sem a bulikról, sem a csajokról, de egyesek szerint még a drogokról sem mondott le. Nicholson visszavonulásáról is már sokszor beszéltek, és azt pletykálták, hogy a memóriájával van gond, ezért nem vállal filmeket, pedig a rendezők most is szívesen foglalkoztatnák.

via GIPHY

 Mert az életet élvezni kell

Bárhogyan is, Jack Nicholson élvezi az életet. “Az emberek ott rontják el, hogy nem élik át a pillanatokat, ezért később nem is emlékeznek rá. Én megélem, mert bár triviális, de az életet élvezni kell, nem másoknak megfelelni. Mivel ír vagyok, örökké gondolok a halálra, és úgy kell megélni minden napot, hogy talán az az utolsó.”

Mostanában sok időt tölt a fiával és a családja mindennél fontosabb. Volt barátnőivel is rendszeresen beszél, és nem szokott haragudni senkire. Ahogy a Ki nevel a végén? című filmes idézete kapcsán egyszer mondta: “A filmben elhangzik: Kétféle mérges ember van: az őrjöngő és az elfojtó. Az őrjöngő az a vásárló, aki üvöltözik a pénztárnál, mert nem fogadják el a lejárt étkezési utalványát. A másik az elfojtó, azaz a pénztáros, aki egész nap nyeli a hülyeséget, aztán kinyír mindenkit. Na hát én az őrjöngő vagyok, nem gyűjtöm magamban a haragot, ez a hosszú élet egyik titka.”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top