Sztárok

Négyen szexeltek az Exek az édenben adásában

Már volt egy jelenet, amiről Exek Tamás csak azért nem vallott színt, mert úrként viselkedett, itt viszont nincs szükség szavakra. Az Exek az édenben kamerái ágyjelenetet rögzítettek, a szereplők: Dia és Norbi, illetve Franciska és Tamás.

Exek Franciska a műsor előtt azt nyilatkozta, hogy kizárólag akkor bújik össze valakivel, ha vannak érzelmei, noha erről Exek Bence lehet, másként vélekedik, nekik már (nem is a régmúltban) volt dolguk egymással.
Exek Tamás azóta rajta van Franciskán, hogy beköltöztek, és már első este volt valami maszat, a mai videót tekintve pedig a románc beért. “Hát, Francival ismét egy kicsit közelebb kerültünk egymáshoz… megmasszíroztam a hátát… elkezdtem bizseregni alul…” – mondja a nyakig tetovált Tamás, aki nem egy olyan mozdulatot tesz, ami aktusra utal, sőt mozgásában valami ritmika is felfedezhető. 
A másik hálóban is történt valami a takaró alatt, de arról Exek Dia nem beszél, csak annyit mond, nem véletlen bújtak a paplan alá Exek Norbival. 

Mindeközben beköltözött a villába Tamás volt nője, Exek Berni, illetve Exek Andika volt palija, akit anno úgy ismertünk, hogy Éden Milán, de most vezetéknevet váltott, és Exek Milánként folytatja. Exek Bence egyébként elhagyta az Exek az édenben villáját, őt szavazták ki először a lányok. Lőttek a pékségnek, és nem tudtuk meg, hogy tud-e kovászos kenyeret sütni. 
Folytatás jövő héten, addig pihi.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top