nlc-logo

Engedélyezi, hogy az nlcafe.hu értesítéseket
küldjön Önnek a kiemelt hírekről?
Az értesítések bármikor kikapcsolhatók
a böngésző beállításaiban.

Sági Szilárd egyedül épített intelligens otthont

Az ételekhez ért, ezt eddig is tudtuk, jelenleg éppen a Nagy Duettben azt is bebizonyította, hogy a zene sem áll tőle távol, most pedig kiderült, hogy Sági Szilárd egymaga épített intelligens otthont a családjának.
NLCafé
f Ajánlom

Már óvodás korában kiderült Sági Szilárdról, hogy imád bütykölni, fúrni, faragni. “Mire annyi idős lettem, mint most az ikrek, én már minden játékomat szétszereltem” – mesélte a Story magazinnak

Sági Szilárd egyedül épít intelligens otthont

Sági Szilárd a Nagy Duett egyik kedvence, azt mondja, mindig is volt benne valami “dili”, és a felesége régóta tudja róla, hogy nem normális. Körülbelül tíz éve költöztek a mostani házukba, ami évek óta lakatlan volt, mielőtt Szilárdék megvették. Az áldatlan állapotok ellenére mégis azt mondta Szilvinek, hogy ez lesz álmaik otthona. “Mindent újra kellett csinálni: víz- és hőszigetelést, vakolatot, de én pontosan tudtam, akkor is ez lesz a családi fészkünk. Akkortájt Magyarországon még nem nagyon lehetett olyanokról hallani, hogy intelligens otthon, viszont már vehettem rádiófrekvenciás távvezérlőket, amelyeket elkezdtem fejlesztgetni és beépíteni.”

Sági egészen elképesztő dolgokat képes megvalósítani, “intelligens otthonáról” az e heti Story magazinban mesél.

Sági Szilárd egyedül épít intelligens otthont

 

 

Megosztás Facebookon