Sztárok

Exek az édenben: megvolt az első szex

Alighogy kiválasztották a hálószobákat, és alig pár italt ittak, már egymásnak is estek. Az Exek az édenben úgy nyitott, ahogy egy párkereső realitynél szükségszerű: párkereséssel és intim ismerkedéssel. Jó estét.

A Való Világ 8-ban kellett pár napot várni, hogy valami petting köszönjön kifelé a villa falai közül, a Balin forgatott Exek az édenben szereplői viszont nem fogták vissza magukat. A párkereső reality első hat beköltözőjének (a lányokról itt, a fiúkról itt írtunk) egyik első feladata volt, hogy párba álljanak, ezt maximális sikerrel végre is hajtották. Így sikerült: 

Fentebbiek közül a középsőnél durrant el a libidó, egy közös fürdőzés után Exek Franciska és Exek Tamás rendesen egymáshoz dörgölőztek a paplan alatt

Tisztálkodás: 

Maszatolás:

Az esetről Exek Tamás állítólagos úriemberi volta miatt nem beszélt, így az nem derült ki, hogy pontosan mi történt a takaró alatt, Exek Franciska viszont azt mondta a műsor előtt, hogy ő csak úgy nem fekszik össze senkivel, mert érzelem nélkül neki nem megy.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top