Sztárok

Szorcsik Viki újra a képernyőn 8 év után

Szorcsik Viki már egy ideje készült a visszatérésre, de - mint mondja - nem mindenáron. Eddig modellkedett, most a magyarországi szállodákat járja majd végig.

Szorcsik Viki 8 évvel ez­előtt egy rövid ideig futó show-műsorral búcsúzott a képernyőtől, májusban azonban visszatér – tudta meg a Bors

Ezt olvastad már?

Elgázolták Szorcsik Vikit

Ez is érdekelhet Megnézem

Modellként és színésznőként az elmúlt 8 évben is elfoglalt voltam, szépen csendben tettem a dolgom. Szabadidőmben jártam a világot. (…) Természetesen rengeteg műsorba hívtak eddig is, de nem vállaltam el. (…) Szabadúszó­ként saját magam döntök az életemről” – jelentette ki. Egy ilyen döntésének eredménye az a műsor is, ami má­justól látható majd az RTL Klubon. A bulvárlap úgy értesült, hogy a korábban külföldre költöző Szorcsik Viki az év végéig 70 magyarországi hotelben hajtja álomra a fejét.

Állítása szerint olyan feladat találta meg, amit mindig is szeretett volna, és amire vágyott. “Imádok utazni, úgyhogy ezt a műsort tényleg nekem találták ki” – mondta az Egyiptomban fegyveresek kezére kerülő színésznő-műsorvezető.

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top