Sztárok

Ördög Nóra sajátos öltözetben is bevállalta a szereplést

Még Ördög Nórában is felmerül olykor-olykor, hogy egy adott ruha tényleg neki való-e? A jelek szerint viszont könnyen meg lehet arról győzni, hogy feszegesse a határait.

Talán éppen ezért élmény vele dolgoznia a stylistoknak és divattervezőknek. Ördög Nóra korábban is megszámlálhatatlanul sokszor állt úgy színpadra műsorvezetőként, hogy a hajáról vagy a ruhájáról még napokkal később is beszéltek.  

A Kismenők nagy sárga Nóri-limonádés ruháját azonban simán feledteti a mostani pöttyös szett. Ezt pedig a műsorvezető is tudja.  

Bár bevallom őszintén, először elgondolkodtam rajta, h szeretnék-e túró rudinak öltözni, de aztán a műsor stylistja meggyőzött, h belefér… 

– írta a közösségi oldalán Nóra, aki végül nagyon jól érezte magát a ruhájában. “19-re lapot húztunk. Volt egy kis gyomorgörcsöm, nem akartam, hogy rosszakat írjanak róla a ruha miatt, ettől féltem. Éreztem, hogy a Túró Rudit is, és Nórát mindenki szereti, ezért ez egy jó kis párosítás. Ez egy vagány és bevállalós darab, amit Nóra tud viselni, ő volt a tökéletes alany ehhez a ruhához” – meséli a Vigyázat, gyerekkel vagyok! stylistja, Holdampf Linda.

Nem ez volt a műsor egyetlen emlékezetes ruhája. Sőt, talán azt is mondhatjuk, hogy az összes ruha valamiért különleges választás volt. 

“Évek óta együtt dolgozunk Nórival, hálás vagyok a bizalmáért. Nagyon jó játék ez a közös munka, és öröm vele a kísérletezés. Nem kell mindig überelni az előző megjelenést, fontos a műsor dinamikája és jellege. Nem az a fontos, hogy még nagyobbat és nagyobbat dobjunk.”

Megnézem
Összes kép (1)

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top