Sztárok

Aradszky László 81 évesen is képtelen nyugton maradni

A kortársaival ellentétben ő nem tud nyugton maradni – közölte Aradszky László, akinek, mint mondta, most jelenik meg élete fő műve. Lemezt készített fiataloknak.

Sok húszéves is megirigyelné Aradszky Lászlót, aki 80-on fölül is dolgozik, edzésre jár és angolul tanul. “Hétvégén jelenik meg az új lemezem. Megkockáztatom, hogy ez életem fő műve. Az a Kaszás Péter írta nekem a dalokat, aki anno Zámbó Jimmynek is dolgozott. Ő már hét lemezemen is közreműködött. A közönségem nagy része az én korosztályom­hoz áll közel, de ez nem jelenti azt, hogy a fiatalok ne énekelnék olykor velem az Isten véled, édes Piroskám című számomat. Mind a 13 dal a lemezen vadonatúj. Teli vagyok energiával, 81 éves fejjel elkezdtem angolul tanulni. Megszólal a telefon lesz az album címe… azért ez, mert főképp a fiataloknak szólnak most a dalok” – mesélte lelkesen a Borsnak Aradszky László, aki a napi edzése után szokta új szerzeményeken törni a fejét.

 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top