Sztárok

Bunda, hogy Tolvai Reniék estek ki a Nagy Duettből – te mit gondolsz?

Danny Blue azt mondta, nem nézett a jövőbe, ezért váratlanul érte, hogy végül Tolvai Renivel kiestek a Nagy Duettből. Nem titkolták: szívesen maradtak volna a versenyben, de a nézők szerint sem stimmelt a végeredmény.

A Nagy Duett versenyzőitől már megszoktuk, hogy nagyon hamar összebarátkoznak, ezért már az elejétől minden kiesés megviseli őket. Zimány Linda például beismerte, hogy ő bizony elsírta volna magát, ha nem folytathatta volna a Nagy Duettet, Ábel Anita is végigizgulta az eredményhirdetést.

Tolvai Reni és Danny Blue méltósággal viselte a kiesést, noha az utolsó kör előtt még mindketten nagyon bíztak abban, hogy továbbjutnak. “Jövő heti produkciónk nagyon cikis, vagyis jó lesz. Nagyon szeretnénk még bent maradni” – mondták a szünetben, és azt is hozzátették, hogy ők elégedettek voltak a mostani produkciójukkal is, egyáltalán nem érezték rossznak.

Ezzel a nézők közül is sokan egyetértettek, nem meglepő, ha többen hangot adtak a csalódásuknak az eredményhirdetés után. “Már akkor tudtam, hogy kiesnek, mikor elsőként léptek színpadra. Eleve el volt döntve, azért pontozták le ennyire, hogy véletlen se jussanak tovább – írta az egyikük, míg jó néhányan erősebben fogalmaztak, és csak annyit írtak: – Ez bunda volt.”

Mintegy bizonyítékként felhozták, hogy a kiesés szélén táncoló Stohl Luca – Peller Károly-páros nagy előnye, hogy a TV2 a saját embereit bent tartja. A zsűrinek felrótták a kettős mércét, hiszen ha Danny Blue-t a hangja miatt pontozták le, akkor Hódi Pamelának sem szabadott volna 10 pontokat osztogatni. “A produkciók több mint fele szánalmas volt, és nem a hangi adottságok miatt, mert még csak szórakoztató sem volt. Reniék eddig az átlagnál jobbak voltak, ami nagy dolog, és pont ők kiesnek. Hát ez komolyan nevetséges” – írta egy hozzászóló.

Te mit gondolsz erről? Tolvai Reniéknek bent kellett volna még maradniuk?

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top