Sztárok

Hajdú Péter reagált Sarka Kata hűtlenségi vádjára

Délelőtt még attól volt hangos az internet, hogy Sarka Katát csalta Hajdú Péter, a producer pedig már reagált is arra az írásra, amiben az ő hűtlenségéről van szó.

Erősen indult a nap. A Bors nyomán mi is megírtuk, hogy ugyanazzal a nővel csalták Sarka Katát és Kulcsár Edinát. Minderre akkor derült fény, amikor a két lány Kasza Tibor új vetélkedőjének felvételén járt. Tibor csak annyit kérdezett, mi a közös pont a két nő életében, majd pillanatnyi szünet után Edina közölte: ugyanazzal csalt meg a vőlegényem, akivel Katát is a férje. A stúdióban megfagyott a levegő, de Kata feloldotta a helyzetet és azt mondta: “ha a világ legjobb nőjét is megcsalják, akkor nem velem van a baj”. Edina szerint még hálásak is lehetnek a nőnek, akit egyikük sem akart megnevezni. 

Hajdú Péter reagált a Sarka felől érkező hűtlenségi vádakra

Sarka Kata már korábban is mondta, hogy Hajdú Péter megcsalta a házasságuk alatt, szerinte többször is. “Az sem lep meg, hogy próbál rossz színben feltüntetni, hogy leplezze azokat, amiket az elmúlt tíz évben rendszeresen velem tett, mert retteg, hogy kiderül. (…) Az utolsó fél évben derültek ki a megcsalások, és amiért én tűrtem különböző dolgokat kilenc és fél évig, az abban a pillanatban értelmét vesztette” – fogalmazott, miután szakítottak.

Hajdú Péter persze nem hagyta ennyiben a rágalmakat. 

A biztonság kedvéért idemásoljuk a poszt szövegét, bár Hajdú nem az a fajta pali, aki törölné az efféle megnyilvánulásait.

“Az ország szennylapja ma megint hazudik! Most indítsak egy újabb pert, vagy menjek bele ebbe én is a sárdobálásba? Annyira ócska lenne! Inkább csak mosolygok és élem az életem???? A hallgatás néha messzebre hallatszik, mint a leghangosabb kiáltás✌????????Szép napot mindenkinek????☀️”

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top