Sztárok

Fejős Éva magára hagyta 3 hónapos gyerekét

Kislánya januárban született, egy ilyen kicsi gyermeket pedig ritkán hagynak magára. Linda sem volt sokat egyedül, de mivel pelenka nem volt rajta, Fejős Éva mindenből moshatta ki a kakit és a pisit.

Január 23-án született meg Fejős Éva kislánya, Linda. Az írónő nem sokkal előtte azt nyilatkozta, hogy már tervezi a nyaralást, és valószínűleg valami közeli célpontot választ majd nyári pihenésnek. Addigra már nyilván rutinosabb anyuka lesz, egyelőre még birkózik a napi feladatokkal, de szerencsére viccesen fogja fel. Legutóbbi történetét a Facebookon osztotta meg, így szól: “Linda bekakil, nyakig kakis. Megyünk fürdeni mindjárt. Levetkőztetem, letisztogatom, berakom az ágyába meztelenül egy textilpelenkára, betakarom, mondom neki, mindjárt jövök érte és fürdetem. Fürdőkádba víz folyik, a kakás cuccokat berakom a mosdóba, ázzanak ki mosás előtt, forró víz zubog rá. A kád megtelik, visszamegyek Lindáért, aki addigra összepisilte az ágyát, de alaposan. Átviszem a nappaliba a kanapéra, betakargatom, az ágyában a lepedőket lehúzom, berohanok a fürdőbe, ahol a mosdó túlfolyója ellenére ömlik a földre és már bokáig áll víz. Feltörlöm, gondolok ezt-azt magamban, aztán vissza a nappaliba, a kanapén jóízűen alszik a gyerek, hát hogyne aludna, nem csikar a hasa, mert jól odakakált, egyszerre érte jól irányzott találat a kanapét és a pokrócot. Úgyhogy folyt. köv. A tanulság talán az, hogy pelenka nélkül egy tapodtat sem? Vagy mit tudom én. Lehet, hogy nincs tanulság. Megyek fürdetni. Aztán kanapét pucolok. ????????????”

És a poszt maga, Fejős Éva stílusában: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top