Sztárok

Stohl András veheti át Sebestyén Balázs helyét a Class FM-en

A Class FM állítólag sztárokat környékezett meg rengeteg pénzzel, hogy ismert műsorvezetőt találjon az online reggeli műsorba, és felvehesse a versenyt Sebestyén Balázsékkal. Úgy tudni, Stohl András lett a befutó.

Sebestyén Balázst még mindig bántja ami a Class FM-en történt, néhány napja élő adásban beszélt róla. “Miután eljöttünk, nagy erőkkel azon dolgoztak, hogy beültessenek közszereplőket az online adásba, nagyon sok pénzt ajánlva nekik” – mondta.

A Bors úgy tudja, hogy Bereczki Zoltánt, majd Stohl Andrást is megkeresték. “Bizto­san tudom, hogy Be­reczki Zo­lit is megkeresték. Elképesztően sok pénzt ajánlottak, Bereczki mégis nemet mondott. Azzal indokolta a döntését, hogy imádja a mostani életét, színházzal, kon­certekkel. Aztán Stohlt is behívták próbafelvételre, ő igent mondott. Azért is jött el a Vígből, mert az esti fellépéseket nem lehet bírni úgy, hogy hajnali négykor kel. Neki is olyan összeget kínáltak, amiből egy-két év alatt elegáns egzisztenciát lehet felépíteni” – mondta el a lapnak egy neve elhallgatását kérő bennfentes. Stohl András nem erősítette meg, de nem is cáfolta az értesülést.

Stohl András veheti át Sebestyén Balázs helyét a Class FM-en

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top