Sztárok

Harcba száll az örökségért Klapka György kitagadott fia

Nagy port kavart Klapka György végrendelete, amiben azt is megkérdőjelezi, hogy valóban ő a legidősebb fia édesapja. A fiú azonban nem kételkedik, biztosa a dolgában.

Két fiá­tól is megtagadná végrendele­té­ben az örökséget Klapka György. A leírtak szerint úgy véli, a legidősebb fia, György biztosan nem, sőt a Németországban élő Christian sem biztos, hogy vér szerinti gyermeke. Az ifjabb Klapka György a Blikknek elmondta harcba száll az örökségért.

“Összevissza írt már mindenfélét, nem lehet tudni, hogy melyik végrendeletet húzzák elő. Az anyakönyvi kivonatommal megyek a tárgyalásra, abban benne van, házasságban született gyermek vagyok. Ha nem így lenne, azt még életében kellett volna bebizonyítania, de nem tette. Több közös üzletünk volt, amiben rengeteget segítettem neki, és inkább ő volt az, aki nem volt velem korrekt. Bár nem kötelezhetnek DNS-vizsgálatra, de állok elébe, tudom, hogy a fia vagyok!” – jelentette ki ifjabb Klapka.

Harcba száll az örökségért Klapka kitagadott fia

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top