Sztárok

Hajdú Péter: Hogy újranősülnék-e? Természetesen igen.

Nem a házasság intézményével, hanem a házasságával volt baja. Hajdú Péter arról beszélt, hogy újranősülne-e, és ha igen, mit kéne kihagyni a menyegzőből.

Február végén jelentek meg az első fotók Hajdú Péterről és új barátnőjéről, a producer-műsorvezető pedig már együtt érkezett Eszterrel a március eleji Fonogram-díjátadóra. A lány később azt nyilatkozta, hogy van arról elképzelése, milyen egy ismert emberrel élni. “Tisztában vagyok azzal, hogy lesz ennek egy negatív oldala is, de próbálok a háttérben maradni. Civil ember vagyok, egy ügynökségnél dolgozom, és nyugodt életet élek” – mondta. 

A Bors most a Ripostra hivatkozva írja: annak ellenére, hogy Hajdú Péter és Sarka Kata válását egyelőre nem mondták ki hivatalosan, Hajdút már arról faggatják, hogy megnősülne-e újra. “Hogy újranősülnék-e? Természetesen igen. Nem magával a házassággal, hanem a házasságommal volt probléma. Hívő emberként nagyon sajnálom, hogy véget ért a házasságom. Ha lesz is még esküvőm, azt már nem templomban fogom tartani. Én eleve egyet terveztem, de sajnos a sors közbeszólt” – mondta Hajdú

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top