Sztárok

Soha nem gondolnád, miért lett Erdei Zsolt beceneve Madár

Az ökölvívón még gyerekkorában ragadt rajta a híres becenév egy furcsa incidenst, sőt inkább incidenssorozatot követően.

A 2014-ben visszavonult profi ökölvívót, Erdei Zsoltot már bő húsz évvel ezelőtti bemutatkozása idején is mindenki Madárnak hívta, így ország-világ ezen a becenéven ismerte meg, és az egész olyan természetesnek tűnt, hogy nem is nagyon firtatta az ember a név eredetét – pedig nem éppen hétköznapi történet áll a hátterében.

A bokszoló a Fem3 Élet-Forma című műsorában mesélte el, hogy a sztori egészen 11 éves koráig, egy mátraházi edzőtáborig nyúlik vissza, ahol nagyon szerettek berepülni a szobájába a madarak. Hogy miért éppen a fiatal Erdei Zsolt szállása tetszett nekik annyira az egymás mellett álló barakkok közül, azt senki nem tudta, mindenesetre máshoz soha sem mentek, nála viszont az is előfordult, hogy egyszerre két füstifecske körözött a szobában.

A sokadik alkalommal aztán a szokásosnál is nagyobb felfordulás lett a dologból, miután ugyanis egy széncinege felriasztotta álmából, Erdei úgy döntött, hogy nem egyedül hessegeti ki a hívatlan vendéget a szobából, hanem szól az edzőjének, így viszont sikerült véletlenül kieresztenie a madarat a folyosóra. Mint sejthető, rövid időn belül az egész tábor talpon volt, hogy cinegét fogjon, és mire nagy nehezen sikerült kitessékelni az épületből a madarat, meg is volt Erdei új beceneve, a Madarász – ez rövidült aztán az idők során Madárrá. A sportoló egyébként saját bevallása szerint jobban örült volna, ha a név másik fele, az Ász ragad rajta, de 212 amatőr és 34 profi győzelemmel a háta mögött szerintünk azért annyira nem kell ezen bánkódnia. Elvégre vannak dolgok, amik kimondatlanul is egyértelműek. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top