Sztárok

Elítélték Demcsák Zsuzsát

Pénteken mondta ki az ítéletet a Fővárosi Törvényszék. Demcsák Zsuzsa két évre inthet búcsút a vezetésnek.

Demcsák Zsuzsát tavaly májusban ittasan vezetésen érték, júniusban pedig be is vonták a vezetői engedélyét. Demcsák akkor úgy döntött, harcol a jogosítványáért. “Enyhíthetik is a büntetést, de mivel minden ügy más, nehéz megjósolni a végkimenetelt. Ha az ügyészség nem fellebbezett, az azt jelenti, hogy a büntetés nem lehet súlyosabb, mint az elsőfokú” – mondta akkor dr. Péchy Kristóf közlekedési szakjogász, aki arról is beszélt, hogy többféle módon is lefolytathatják majd a má­sodfokú tárgyalást. “Háromféle lehetőség is van. Az első, hogy egy tanácsülésen iratok alapján bírálják el az ügyet. Ilyenkor tájékoztatják az érintetteket, még van lehetőség írásban nyilatkozatot tenni, és ez alapján döntenek. Előfordulhat, hogy egy nyilvános ülésen is dönthetnek, ezt az érintettek is kérhetik, vagy ha a fellebbezésben arra hivatkoznak, hogy az elsőfokú ítélet nem megalapozott. Ilyen esetben ez úgy néz ki, mint egy elsőfokú eljárás vége. Bizonyítási eljárás nincs, csak az érintettek elmondják a gondolataikat, igaz, megjelenni sem kötelező rajta. Ugyanakkor tarthatnak tárgyalást is. Abban az esetben, ha valami új bizonyítási eljárást tartanak, szakértőt hallgatnak meg, vagy bármi egyéb. Bár ez elég ritkán fordul elő” – magyarázta a szakember.

Elítélték Demcsák Zsuzsát

A Bors most azt írja, hogy Demcsák Zsuzsa ittas vezetési ügyében ma jogerős ítélet született. Megjegyzik, hogy a műsorvezető ügyvédje, dr. Mester Csaba kíséretében jelent meg a Fővárosi Törvényszéken, és hogy Demcsákot júniusban első fokon két évre tiltották el a járművezetéstől, illetve egymillió forint megfizetésére kötelezték. A mai ülést követően a törvényszék a bírságot 500 ezer forintra mérsékelte, a jogosítvány ügyében azonban helybenhagyta az elsőfokú döntést, azaz maradt a két év. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top