Sztárok

Most az Edda koncertjét fújta le a katasztrófavédelem

Győrben lépett volna fel az Edda, azonban a hő- és füstelvezetéssel gondjai lettek a katasztrófavédelemnek.

Ahogy nemrég Zoltán Erikánál, úgy most az Edda győri fellépésénél is a katasztrófavédelem állította le a koncert előkészületeit. A Bors szerint a szervezők már 800-nál is több jegyet adtak el Pataky Attiláék fellépésére, ám könnyen lehet, hogy vissza kell adniuk a belépők árát.

Pataky a lapnak nem is volt hajlandó kommentálni a történteket, annyira ingerült volt. A koncert szervezője viszont elmondta, hogy először a menekülőútvonalon kiégett izzók és egy rossz füstgátló ajtó miatt nem kaptak engedélyt, mikor ezeket kijavították, akkor pedig a hő- és füstelvezető hiánya okán tiltották meg a koncert megrendezését.

Néztünk egy nagyot, hiszen ez köztudott tény volt számukra. Eddig ugyanis – éppen emiatt – azzal a feltétellel engedélyezték a koncerteket, hogy a 2200 négyzetméteres terembe csak 950 főt engedhetünk be, és mellőzni kell a pirotechnikát – árulta el a Borsnak a szervező, Horváth Anita.

A szervezők azt ígérik, hogy a lehető legrövidebb időn belül pótolják az elmaradt koncertet. A héten hozzák nyilvánosságra ennek időpontját. A megváltott jegyek erre is érvényesek lesznek, illetve akinek az új időpont nem felel meg, a jegyeket a vásárlás helyszínén március 28-tól válthatja majd vissza.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top