Sztárok

Rákóczi Feri: bevallom, én ott bőgtem

Saját korlátait túllépve teljesített Rákóczi Feri, aki bevallotta, mennyire megviselte a kihívás. A Rádió 1 műsorvezetője ma megosztotta az élményeit a hallgatókkal.

Viszonylag hidegben és még sötétben kezdődött a Los Angeles-i maratoni futás, amelyen Rákóczi Feri is indult. “Irgalmatlanul jó hangulata volt, és ez ki is tartott 30 kilométerig, és ott én nagyon megtörtem. Ott van egy nagyon kemény pont, addigra lett egy nagyon kemény vízhólyagom, azzal én már küzdöttem, aztán úgy voltam vele, hogy basszus, innen már csak 12, és valahogy úgyis bevergődök. Maximum ugye az időm. De időről időre összekaptam magam, egy kicsit futottam, aztán gyalogoltam egy kicsit, de hát a végén egyre több ember van, akik üvöltenek, szól a zene, ez nagyon nagyon jó része.”

fotó: Facebook/Rákóczi Feri
fotó: Facebook/Rákóczi Feri

Mindezt a Rádió 1 Reggeli Show-jában mesélte a műsorvezető a többieknek, akik Los Angelesben hívták fel telefonon. Az élő bejelentkezésből kiderült, hogy magyar csapat is ott volt, akik neki szurkoltak, legalábbis Feri így hallotta. Megállni már nem tudott, hogy odamenjen, mert ez már az utolsó egy kilométeren volt. 

“Ezt már rendesen, tisztességgel futva akartam megcsinálni. Meg hát ott sírsz. Teljesen őszintén bevallom, hogy én ott bőgtem. Aztán Béka nyakába borultam, és neki is elsírtam ezt a dolgot, és ennyi.”

fotó: Facebook/Rákóczi Feri
fotó: Facebook/Rákóczi Feri

Rákóczi Feri a Los Angeles-i kirándulásról is mesélt,  ahová nemcsak a párjával utazott, de Tóth Vera és Mujahid Zoli is velük egy gépen repült. 

Az időjárás nem volt felhőtlen, sőt a Reggeli Show műsorvezetője szerint az első napokban alig láttak valamit az óceánból, ez nem szegte kedvüket. 

Béka, Rákóczi Feri párja is élvezte az utazást, még nyertek is némi pénzt szerencsejátékon.

De a ma reggeli adásban mesélt még néhány érdekességet Feri a maratonról és a kirándulásaikról is. 

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top