Sztárok

Gólyahír: Trokán Péter nagypapa lesz

Trokán Anna már a hatodik hónapban jár, és nyáron ad majd életet első gyermekének. A picit az egész család nagyon várja már.

“A bátyámnak, aki csak másfél évvel idősebb nálam, szintén két lánya van, viszont már négy unokája. Hosszú évek óta irigyeltem, persze Annának és Nórának ezt nem mondtam” – mesélte Trokán Péter a Borsnak, majd azt is hozzátette, madarat lehetne fogatni vele és komoly tervei vannak a nyáron érkező első unokájával, akit kiskrapeknak hív.

“Most úgy néz ki, hogy fiúunokám lesz, így egy kicsit javul majd a nemek aránya családon belül, de már jeleztem a lányoknak, hogy azért még így sem jön ki egy focicsapat, tessék igyekezni” – folytatta Trokán Péter, aki szerint jó érzés apának lenni, de nagypapának lesz az igazi. “Rengeteg szeretet kaptam az életben a közönségtől, a kollégáktól, a legbiztosabb, legtisztább öröm a lányaimtól érkezett. Alig várom, hogy megtudjam végre, mennyi szeretetet adhat egy nagypapának ez a kriskrapek.”

Nemcsak a leendő nagypapa, de a nagymama is nagyon izgatott az unoka miatt. Papadimitriu Athina az MTVA Családbarát című műsorában kotyogta ki az örömhírt. “Felhatalmazásom nincs rá, de hadd meséljem el, nagymama leszek. Anna lányom már a felénél jár, végre a sok nő után lesz egy fiú is a családban” – mesélte büszkén.

Olvass még többet Trokán Péterről az NLCafé oldalán: 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top