Sztárok

Farkasházi Rékát lebuktatta a lánya

A Vigyázat, gyerekkel vagyok vendéggyerekei ismét hozták a formájukat. Farkasházi Réka kislánya ugyanis szépen beszámolt arról, amire az anyuka talán jobban szeretne nem emlékezni.

Mondják, hogy egy gyermek mindig őszinte, és simán benne van az is a pakliban, hogy jobban emlékszik valamire, mint a szülei. Farkasházi Réka kislánya, Rebeka májusban lesz nyolcéves, és most együtt vendégeskedtek a Vigyázat, gyerekkel vagyok címen futó TV2-produkcióban. A műsorvezetői kérdés arról szólt, hogy a színésznő mit szokott venni a kínai boltban, a válaszok közt pedig az alábbi lehetőségek szerepeltek:

Farkasházi Rékát lebuktatta a lánya

Farkasházi Réka elmondta, hogy egyszer a kínai boltba volt kénytelen menni a Pedagógusnapon (ez minden évben június első vasárnapja), mivel másnapra akart valami ajándékot vinni az iskolába, de ennél a lánya elmondása szerint többször járhat oda. A színésznő akár a negyedik választ is adhatta volna, Rebeka ugyanis azonnal a melltartót bökte ki, amikor Ördög Nóra megkérdezte tőle, hogy anyuka mégis miért ugrik be a kínai üzletbe. Farkasházi ezek után közölte, hogy ő még nem vett ott melltartót, és nevetve megjegyezte, hogy ezt azért még meg kell beszélni a lányával. Ez meg is történt, Rebeka pedig még egyszer pontosan ugyanezt a választ adta. Hogy melltartót. 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top