Sztárok

Minden idők legcikibb férfi modellje ma 58 éves – Ismerd meg a legendás Fabiót!

Hosszú, szőke hajával, markáns, már-már komikusan férfias arcával és adoniszi testével senki sem tűnt fel több romantikus könyv borítóján az olasz–amerikai Fabio Lanzoninál, akit mindenki csak a keresztnevén, Fabióként ismer. Szerepelt világhírű filmekben, milliókat szedett össze a saját brandjeivel, mégis azért emlékeznek rá a legtöbben, mert lefejelt egy vadlibát. Isten éltessen, Fabio!

A legendás férfi modell, Fabio két bosszantóan szép szülő közreműködésével látta meg a napvilágot Olaszországban. Jómódú édesapja futószalagokat készített gyárak megrendelésére, felesége pedig egykori szépségkirálynőként maga is jól kiismerte magát a szépségiparban. Fabio hamar ráébredt arra, hogy ellenállhatatlanul jóképű pasiként sosem lesz szüksége arra, hogy a szó hagyományos értelmében vett munkákból tartsa el magát, ezért nem is erőltette meg magát. Állandóan kimaradt a suliból, minden balhéban benne volt, és saját bevallása szerint a hedonizmusa csak azért nem nyírta ki őt nagyon korán, mert tinédzserkorában egy jó barátja belehalt a heroin túladagolásába, és ez távol tartotta őt attól, hogy ő is a drogokhoz nyúljon. Amikor 17 évesen elutazott Amerikába, akkor döbbent rá, hogy ott van az ő igazi otthona. “Senki sem mond olyat, hogy olasz álom vagy angol álom. Amerikai álom azonban létezik. Akkor értettem meg ezt, és tudtam, hogy ezt az álmot akarom megélni.”

A romantikus giccs királya

Amikor a felnőttkorba lépve Amerikába költözött, már volt némi olaszországi tapasztalata modellként, amit kihasználva csatlakozott a Ford Modellügynökséghez. Nem hullott rögtön az ölébe a világhír, sokáig ő is csak a többi férfi modell átlagos életét élte kifutós melókkal és fotózásokkal, amikért alkalmanként leakasztott pár száz dollárt. Aztán egy partin egy szerencsés véletlen folytán érte a megvilágosodás. Egy könyvkiadó vezetője – a romantikus könyveik borítójára Fabiót elég gyakran fotózták – aznap este eléggé felöntött a garatra, és egy óvatlan pillanatában elárulta a modellnek, hogy azok a regények, melyeknek az elején az ő fotója szerepel, sokkal jobban fogynak minden más könyvüknél.

Minden idők legcikibb férfimodellje ma 58 éves – Ismerd meg a legendás Fabio-t!

Fabio üzleti érzéke már akkor is nagyon fejlett volt, ezért szerződést kötött egy kiadóval, hogy a jövőben a saját neve alatt, a saját fotójával jöjjenek ki a romantikus könyvek, melyeket íróként amúgy nem ő, hanem egy-egy szellemíró jegyzett. Az üzlet beindult: könyvenként 150 000 dollárt kapott.

Irány Hollywood!

Mivel ezek a könyvek tucatszámra láttak napvilágot, Fabio gyorsan meggazdagodott, és a komoly pénz mellé hírnév is társult. Emberünk tudatában volt annak, hogy már-már komikusan jóképű, így esze ágában se volt magát túl komolyan venni. Örömmel ment el például David Letterman show-jába is, hogy elmondja a kedvenc csajozós szövegét: “Ó, te majdnem annyira gyönyörű vagy, mint én.” Miután a nyolcvanas és kilencvenes években több száz olyan könyv jelent meg, aminek ő szerepelt a borítóján, Fabio úgy döntött, más területeken is kipróbálja magát. Ezek közül talán a legkomikusabb, hogy az ő mimikai adottságaival a színészettel is megpróbálkozott, pedig hozzá képest Steven Seagal egy igazi színészistennek tűnik. Munkásságából a magyarok leginkább az Acapulco akciócsoport című, rövid időn belül elkaszált akciósorozatot ismerhetik. Amikor a filmekben a saját szépfiúimázsára játszott rá, és átment önparódiába, akkor sokkal élvezhetőbb volt a végeredmény, ahogy azt a Zoolander, a Jól áll neki a halál vagy a Hé, haver, hol a kocsim?-béli jelenése is mutatja.

A reklámikon

Fabiónak Hollywood inkább csak kaland volt, számára a reklám jelentette az igazi bizniszt. Ahogy a legendás komikus, Craig Ferguson mondta róla, Fabio olyan fickó, akinek folyton ki van gombolva az inge, és szélcsendben is fújja a haját a szél, márpedig erre az imázsra lehet brandet építeni. Legendássá vált a Super Bowl 2006-os döntőjében leadott egészségbiztosítós reklámjával.

És még arra is hajlandó volt, hogy az Old Spice kedvéért teljesen hülyét csináljon magából.

Az igazi hírnevét azonban egy margarinreklámnak köszönhette, ahol képes volt meggyőzni a világot, hogy az íze olyan, mint a vajé.

Találkozás a vadlibával

Fabio próbálkozott fitneszvideók kiadásával is, de hosszú távon inkább a proteines étrend-kiegészítőket gyártó cége vált sikeressé, és máig ebből él, igencsak fényesen. Egy jókora ranch tulajdonosa, és amikor épp nem a termékét reklámozza, akkor örömmel motorozik Amerika-szerte, amire van is lehetősége, hiszen több mint háromszáz motorkerékpár büszke tulajdonosa. Amikor egyszer megkérdezték tőle, hogy miért van szüksége ennyire, ő csak annyit mondott, hogy egy év 365 napból áll…

Fabio mindig is szerette a média érdeklődését, de azt talán ő sem akarta, hogy a legnagyobb figyelmet pont egy balesete kapja a sajtótól. 1999 nyarán történt, hogy egy virginiai vidámpark üzletvezetője jó ötletnek tartotta az új hullámvasútjuk felavatásához Fabiót meghívni sztárvendégnek. Az első sorba beülő modell az egyik lefelé száguldáskor pont telibe kapott az orrával egy arra repülő vadlibát, így később a híradósok kamerája előtt kellett véres fejjel kikászálódnia a kocsiból. Egész Amerika ezeken a képsorokon röhögött, sőt akárhányszor szóba jön Fabio neve, ma is mindenkinek ez ugrik be róla.

Fabio facér!

Fabio legutóbb tavaly került be a hírekbe azzal, hogy sok-sok év után, 57 éves korában végre megkapta az amerikai állampolgárságot. Az őt kérdező újságíróknak azt mondta, hogy ez számára akkora nap, mintha csak megházasodott volna. Apropó, házasság. Fabio évtizedekig élt nőcsábászként, nem éppen a hosszú kapcsolatokra specializálódva, de ma már azt állítja, nem érdeklik a kalandok, inkább csak az igazira vágyik. Örömmel házasodna, és gyerekeket is szeretne, ha megtalálja ehhez a megfelelő partnert. Szabad a pálya!

Minden idők legcikibb férfimodellje ma 58 éves – Ismerd meg a legendás Fabio-t!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top