Sztárok

Náray Tamás kiosztja a Mokkát a Hujber-interjú miatt

Hétfő reggel óta Hujber Ferenc körül forog a világ, most már két Mokka-interjú miatt is. Náray Tamás divattervező megvédte a furcsaságokat beszélő színészt, és nekiment a Mokka szerkesztőinek.

Hujber Feri a tegnapi jézusos interjújára ma ráhúzott még egy lapot a Mokkában. Pachmann Péter viszonylag higgadtan kezelte a helyzetet, amikor Hujber arról beszélt, hogy Orbán Viktor Magyarország királya, Szabó Dóra ennél jobban belemászott a témába, hallgatta, próbálta megérteni az innen nézve zagyvaságokat beszélő színészt. 
A magyar internetes sztráda azóta Hujbertől zúg, egyesek szerint rommá drogozva érkezett a stúdióba, mások szerint szimplán csak beteg, és gyógyítani kéne, de van, aki szerint csak játszott a néppel. Talán erre ráerősíthet, hogy Pachmann Péter később a FEM3-on azt nyilatkozta, Hujber akkor változott meg, amikor elkezdődött az interjú, előtte normálisan viselkedett, az idei munkáiról beszélgettek. 

Bárhogy is történt, Náray Tamás divattervező egy Facebook-posztban védte meg a Valami Amerika sztárját. Íme: 

Ha a poszt eltűnt volna:

Náray Tamás kiosztja a Mokkát a Hujber-interjú miatt

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top