Sztárok

21 kép a ma 71 éves Koncz Zsuzsáról, aki 55 éve a zenei élet része

Ötvenöt évvel ezelőtt a Ki mit tud? versenyen szerepelt először a tévében, és Koncz Zsuzsa nevét akkor megsimerte egy ország a népszerűsége pedig máig töretlen.

Zenei díjait felsoroltuk már korábban, és írhatnánk a dalairól, az albumairól is, de ezt is megtettük már. 

Most inkább csak a nosztalgia kedvéért összeszedtünk néhány képet Koncz Zsuzsáról, akinek minden fotójáról árad az életöröm és az az energia, ami az énekesnőre jellemző. Bár ma ünnepli a 71. születésnapját, Koncz Zsuzsa nemrég 40. stúdióalbumával jelentkezett. 

“Annyi minden történt előző lemezem, a 2013-ban megjelent Tündérország óta, olyan sok mindenről kellett szólni, hogy állandó szerzőimmel és zenészeimmel belevágtunk a munkába. A Vadvilág egyik kulcsdala Ady Endre Történelmi lecke fiúknak című verséből készült Bródy János megzenésítésében, a másik a billentyűs Závodi Gábor által komponált Sírva vigad a magyar, ami nemzeti önismereti tétel”   mondta Koncz Zsuzsa a megjelenő albumról a koncertet bejelentő sajtótájékoztatón.

fotó: Olajos Piroska
fotó: Olajos Piroska

Az új albumot eddig meg nem nevezett vendégelőadókkal együtt 2017. március 11-én mutatja be a Papp László Budapest Sportarénában és biztosan ugyanaz a mosolygós nő áll majd a színpadon, aki annak idején a Ki mit  tud?-on második lett Gergely Ágival 1962-ben, ahogy a galériánkra kattintva is láthatod:

Koncz Zsuzsa a magánéletéről nagyon ritkán mesél, egyszer Róna Egonnak elárulta, ő alapvetően is ilyen jellem. 

“Még a barátaimmal is csak a legnagyobb válságok idején beszélek a magánéletemről.”

Bár ő maga nem ért egyet azokkal a fiatal ismert emberekkel, akik kiadják magukat, és nyilvánosan beszélnek az intim titkaikról, azt elismerte: a hírnév velejárója, hogy az emberek kíváncsiak rá és más tehetségekre. Így például ő is mutatott már régi képet magáról, gyerekkorából.

Tudják róla, hogy nem született gyereke, elfogadta, hogy annak idején a hajvágása is külön téma volt, de ezek nem zavarják.  

Ma 71 éves Koncz Zsuzsa

Szerinte ennyi hozzátartozik ahhoz, hogy nyilvánosság előtt dolgozik. Arról viszont ő dönt, mit mond el, és mit nem.

“Egyébként szerintem az én szerződésem a közönségemmel nem erről szól, hanem a dalaimról és arról, amit a színpadon látnak tőlem.”

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top