Sztárok

Testnedvektől sikamlós könyvlapok margójára – ma ünnepeljük E. L. James és Bret Easton Ellis születésnapját is

A mamipornó császárnője és a posztmodern irodalom nihilista sokkrockere napra pontosan egy év eltéréssel jöttek világra, és ezen túl is sok köztük a párhuzam. De ha úgy nézzük, mindent egybevetve sincs sok közös bennük.

Ha ez nem érdekes véletlen egybeesés, akkor semmi: korunk két jelentős írója, A szürke ötven árnyalatát és folytatását jegyző E. L. James és az Amerikai psychóval híressé vált Bret Easton Ellis is a mai napon született, ráadásul mindössze egyetlen év különbséggel. És a párhuzamok itt még messze nem érnek véget, hiszen mindkét szerző meglehetősen botrányos, szexszel gazdagon átszőtt regényeket ír, nem tartózkodnak az erőszak ábrázolásától sem, mi több: egyszer majdnem keresztezték is egymást az útjaik egy munkakapcsolat keretében.

Ugyanakkor ha a másik oldalról nézzük a dolgot, James és Ellis távolabb nem is állhatnának egymástól: hangvételük teljesen eltérő, akárcsak közönségük, hiszen az irodalom teljesen más régióiban tevékenykednek, és karrierjük ívében sem sok a hasonlóság. Egyszóval érdekes párost alkotnak – és most, hogy egyikük 54, másikuk pedig 53 éves lett, nálunk meg is érett a helyzet arra, hogy egymás mellé tegyük a pályafutásukat, amiből aztán mindenki levonhatja a maga konklúzióit. Íme hát ha nem is az évszázad, de a mai nap irodalmi mérkőzése.

E. L. James és Bret Easton Ellis
E. L. James és Bret Easton Ellis
 E. L. James
Bret Easton Ellis
1963. március 7-én született. 1964. március 7-én született.
Könyveket ír. Író.
Bemutatkozásával botrányt kavart, és azonnal sztár lett belőle. Bemutatkozásával botrányt kavart, és azonnal sztár lett belőle.
“Reggel van, és a világ mindig reményteljesebbnek tűnik ilyenkor, mint az éjszaka közepén.” “Hajnal. November havában. Nem tudok aludni, hánykolódom az ágyon, még le se vetkőztem, öltönyben vagyok, s úgy érzem magam, mintha valaki máglyát rakott volna a fejemen, vagy a fejemben talán, szakadatlan hasogató fájdalom gyötör, annyira, hogy a szemem sem bírom lehunyni tőle.”
Sokáig asszisztensként dolgozott egy brit filmes iskola stúdiójában. Soha életében nem keresett pénzt mással, csak írással.
Stephenie Meyer Alkonyat-sorozata inspirálta az írásra. Hemingway, Didion, Joyce és Flaubert művei inspirálták az írásra.
Szunnyadó sikerpotenciál volt: 36 évesen, mindenféle írói múlt nélkül készítette el bemutatkozó trilógiáját. Fiatal tehetség volt: első regényét 21 éves korában adták ki, amikor még egyetemre járt.
“Sötétbe burkolózunk, amely eltakarja gondolatainkat és érzéseinket, igaz, ehhez nincs szükség az éjszakára.” “Az emberek félnek belekeveredni. Belekeveredni.”
Odavan a szexjelenetekért. Odavan a szexjelenetekért.
Van szerepe a könyveiben az erőszaknak is. Tort ül a könyveiben az erőszak.
A kapcsolatok, az élet és az emberi lélek mélységeit vizsgálja műveiben. A kapcsolatok sekélyességét, az élet ürességét és az emberi lélek feneketlen romlottságát vizsgálja műveiben.
“Hagyd az értelmetlen erkölcsi ítéleteket, amelyeknek nincs más alapjuk, mint hogy mások mit gondolhatnak. Ne pazarold az energiádat.” “Később pedig egyszer csak megsavanyodik számban az addigi morbid élvezet íze, és keservesen siratom magam, de nem lelek vigaszra, s így panaszkodom zokogva: – Én csak azt akarom, hogy szeressenek – közben pedig elátkozom a világot meg mindent, amire szüleim és tanáraim tanítottak: az elveket, az értékeket, az erkölcsöt, a kompromisszumokat, a tudást, az egységet, az imát – mert minderről kiderült, hogy tévedés csupán és céltalan.”
Magánélete rendezett, férjnél van, két gyerek édesanyja. Magánélete tumultuózus.
Tudomásunk szerint nem akart forgatókönyvet írni egyetlen Bret Easton Ellis-regényből sem. Hónapokig kampányolt a Twitteren és minden más elérhető csatornán, hogy ő írhassa A szürke ötven árnyalatából készülő film forgatókönyvét. Végül nem kapta meg a munkát.
Talán jobb is ez így mindenkinek. Talán jobb is ez így mindenkinek.
Könyvei filmadaptációit a földbe döngöli a kritika. Könyvei filmadaptációit a földbe döngöli a kritika.
A közönség viszont zabálja őket. A közönség sem zabálja őket.
Érdekli a film világa, ő a regényeiből készült filmek producere. Érdekli a film világa, forgatókönyveket is ír.
Talán nem kéne mindenbe belekotnyeleskednie. Talán nem kéne mindenbe belekotnyeleskednie.
Nem nagyon tud elszakadni első könyvtrilógiájától: néhány év múltán Grey címmel megírta a történetet a férfi főszereplő szemszögéből is. Nem tudott teljesen elszakadni első regényétől, a Nullánál is kevesebbtől: 2010-ben, 25 év múltán Királyi hálószobák címmel megírta a történet folytatását.
Nem volt jó ötlet. Nem volt jó ötlet.
Valószínűleg élete végéig sikerkönyvei, az Ötven árnyalat-trilógia árnyékában fog élni. A mai napig sikerkönyve, az Amerikai psycho árnyékában él.

“– Ilyen vagyok.

– Hogyan lettél ilyen?

– Hogyan lesz bárki is olyan, amilyen? Elég nehéz megmondani. Miért van az, hogy egyesek szeretik a sajtot, mások utálják?”

“– A problémáink kicsinyes rútsága annyira nevetségesnek tűnik e mellett a természetes szépség mellett – mondtam.

– Jé, az a bokor ott Elton John! – mondta Chloe.”

 

Még több irodalom az NLCafén:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top