Sztárok

A Dal: Frenreisz Károly is megüzente, mit gondolt a Tóth Gabi-ügyről

A Dal zsűritagja, Frenreisz Károly is elmondta a véleményét a nagy felháborodásról, azzal kapcsolatban, hogy nem Tóth Gabi dala jutott ki az Eurovíziós Dalfesztiválra.

Sokan felháborodtak azon, hogy nem Tóth Gabi nyerte meg A Dalt. Még petíció is íródott, hogy mégis ő indulhasson az Eurovíziós Dalfesztiválon. Tóth Vera sem örült az eredménynek. Ő így vélekedett: “Szerintem a hétvégén egy ország, de az egész világ akaratát sikerült semmibe venni. A zsűri is beleállt ebbe a dologba, és nem juttatta be Gabit oda, ahová kellett volna… Egy ilyen szintű energiát elfojtani, az következményekkel járhat. Aki egy picikét spirituális, vallásos, vagy egyszerűen csak hisz egy emberfeletti erőben, tudja ezt” – írta a közösségi oldalán Tóth Vera.

Most A Dal egyik zsűritagja, Frenreisz Károly is megszólalt az ügyben. “Nekem a dallal kezdettől fogva problémáim voltak. Igyekeztem pártatlanul zsűrizni, és a saját véleményemnek hangot adni. Meg is említettem zsűrizés közben, hogy a Gabi által beígért magyar népzene felé indulás helyett egy meghatározhatatlan stílust kaptunk… Ahogy említettem, én őt az egyik legjobb énekesnőnek tartom, nagyon szeretem a hang­színét, az énekstílusát. A petícióval kapcsolatban: én ebben nem akarok állást foglalni, de azt hiszem, ha valaki elindul egy versenyen, akkor számolnia kell azzal, hogy nem nyer. Ha ezt valaki előre nem tisztázza magában, akkor inkább ne induljon. Ez a hozzáállás nekem egy kicsit erőszakosnak tűnik” – mondta el a Borsnak a zsűritag.

Egyébként valakinek feltűnt, hogy Tóth Gabi rég túl van ezen az egészen? Azt nyilatkozta: oké, szeretett volna nyerni, de a jövőbe tekint, és azzal foglalkozik. Szóval azt gondoljuk, hogy mind a rajongóknak, mind a csalódott barátoknak jobb lenne már elengedni ezt az egészet.

A Dal botrány: Frenreisz Károly is állást foglal

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top