Sztárok

Hajdú Péter reagált Sarka Kata kifakadására

A héten újra előtérbe került Sarka Kata és Hajdú Péter válása. Sarka Kata több dologról is kitálalt. Most pedig Hajdú Péter is reagált.

Újra  hangos a sajtó. Úgy kezdődött, hogy megjelent egy újságcikk Sarka Kata új kapcsolatáról, amire a volt modell a Facebook-oldalán reagált, majd szokatlan módon szinte az összes érkező kommentre válaszolt. “Az sem lep meg, hogy próbál rossz színben feltüntetni, hogy leplezze azokat, amiket az elmúlt tíz évben rendszeresen velem tett, mert retteg, hogy kiderül” – fogalmazott. “Olyan dolgok történtek, amik nem szokványosak egy pár életében. Eltűrtem, amíg úgy hittem, hogy korrekt velem, úgy gondoltam, ennyi áldozatot meg kell hoznom a házasságomért” – nyilatkozta később.

Most Hajdú Péter is reagált, méghozzá a Facebook oldalán. “Volt 9 csodálatos évünk, van két gyönyörű gyerekünk, akik a legfontosabbak számomra. Méltatlan lenne, ha bármit is mondanék. 
Ezt ne várja senki tőlem!” –
írta jelezvén, hogy most ilyen módon nem száll be a harcba.

Azóta Már Sarka Kata is úgy döntött, hogy inkább a teljes csendet választja. Ezt a Facebook-oldalán közölte.:

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top