Sztárok

Berki Krisztián: Voksán Virág beteg

A túlzott vásárlási szokásokat taglaló, építő beszélgetés hangzott el a FEM3Caféban. A kérdések és válaszok közepette Berki Krisztián diagnózist állított fel Voksán Virágra.

Négy ember.

Két műsorvezető.

És két vendég: a bal sarokban Mádai Vivien és Berki Krisztián, a jobb sarokban a DJ-ként dolgozó Voksán Virág és Rácmolnár Lili pszichológus. A FEM3CAFÉ adásának témája az év eleji túlzott költekezés, Voksán elmesélte, hogy ő ilyenkor cipőtől a bőrdzsekiig mindent összevásárol, Berki pedig erre megjegyezte, hogy legalább nem csokit vesz, mire megszületett a felfedezés, hogy a

ruha nem hizlal.

A négyes kollektíve kijelentette, hogy bizony a vásárlás örömet okoz, a pszichológus megjegyezte, hogy akkor van baj, amikor már maga a termék nem, csak a költés. Mivel Voksán többször is elmondta, hogy kórosan sokat shoppingol (a külföldi fellépések során például veszettül, mert ott olyan motyót is meg tud venni, ami itthon nem jön szembe), és nagyon élvezi, mire Berki közölte, hogy

Voksán Virág beteg”.

Ezen mindenki mosolygott, és az interjú végén Berki még egyszer elmondta mindezt. Voksán a stúdióból nem vásárolni ment, hanem haza. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top