Sztárok

Így búcsúztak Klapka Györgytől – fotók

2017. január 20-án délután helyezték végső nyugalomra Klapka Györgyöt, a Farkasréti temetőben. A búcsúztatáson csak a rokonok lehettek jelen, de az utolsó útra bárki elkísérhette az üzletembert.

Klapka György délután kezdődött búcsúszertartása, a Farkasréti temető ravatalozójában zártkörű volt, azon csak a szűk család és az üzletember néhány barátja vehetett részt. “Szeretnénk így búcsúzni aputól” – nyilatkozta még temetés előtt Klapka lánya, Sandy. Ugyanakkor, ha mások is szerették volna leróni tiszteletüket, őket három órára várták a temetőbe, hogy utolsó útjára kísérjék az üzletembert.

Klapka György kérése az volt, hogy cigányzene szóljon majd a temetésén, ugyanakkor temetéséről korábban nem rendelkezett. 

Klapka György január elején, 88. születésnapja után néhány nappal hunyt el. Január negyedikén reggel még egy reggeli beszélgetős műsor vendége volt, amiről közösségi oldala is beszámolt, aznap délután azonban meghalt.

Klapka György temetésén készült helyszíni fotóinkat a galériára kattintva nézheted meg: 

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top