Sztárok

Komoly próbatétel vár Csobot Adél és Istenes Bence kapcsolatára

Istenes Bence olyan nagy és fontos családi eseményektől marad távol, mint például Csobot Adéllal közös kisfiuk első vagy a saját harmincadik szülinapja...

Az RTL Klub újraindítja  a Survivor túlélőrealityt, aminek Istenes Bence lesz a műsorvezetője, ám emiatt hosszú ideig nem láthatja majd a családját. “Életemben ez volt ez első eset, hogy értelmet nyert az egyik szemem sír, a másik nevet kifejezés. Elsőre azt gondoltam, mekkora fejlődési lehetőség ez a műsor, és milyen jó, hogy a csatorna rám gondolt. Ám egy pillanat múlva az ugrott be, hogy mi lesz a családommal. Adéllal nagyon sokat beszélgettünk, mérlegeltünk, de végül arra a döntésre jutottunk, hogy ezt bevállaljuk, hiszen egy ilyen lehetőségre igent kell mondani. Úgy érzem, a kapcsolatunk ezt is kibírja. Szerencsére jól megvagyunk, annyira kerek az egész, hogy hihetetlen” – kezdte Istenes Bence a Blikknek, és bevallotta azt is, hogy bizony sok mindenről kell majd lemondania. “A legszívbemarkolóbb számomra, hogy az egyéves születésnapján nem leszek itt. Nátán most olyan időszakban van, hogy hirtelen feláll, elindul, most jönnek a fogai, így félő, hogy ezeken nem leszek jelen, amit nagyon sajnálok. Ezen kívül Adél, a nagypapám és az én harmincadik születésnapom is beleesik ebbe az időbe” – mondta.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top