Sztárok

Régi képek a ma 54 éves Jakupcsek Gabrielláról

Ma van Jakupcsek Gabriella 54. születésnapja, és ahogy egyszer elmondta: nem az az ünneplős típus. Az elmúlt év változásait elnézve talán az a legnagyobb ajándék, hogy minden jóra fordult.

Ahogy tavaly Joshi Bharat műsorában is kiderült: Jakupcsek Gabriella az a típus, aki mindig előre néz. Akkor is így volt, amikor annak idején felhagyott a színészettel, és akkor is, amikor a tavaly a kirúgása után új életet kezdett. Bár minden változást megszenvedett, de erősebb lett a végén.

“Nagyon nehezen viseltem a színművészetit, a második év végére 50 kilósra fogytam, és rettenetesen megszenvedtem a belső munkát. Rájöttem, hogy én nem tudok más bőrébe bújni” – mondta a műsorban, a kirúgása után pedig Jakupcsek Gabi belebetegedett a történtekbe

“Nem érzem jól magam, belefáradtam már most ebbe a hercehurcába, ledöntött a lábamról. Elment még a hangom is, megfáztam, és most jött ki rajtam, ahogy hallja. De fel kell állni és továbbmenni, nem szeretnék csak a saját bajommal foglalkozni, hiszen többen jártunk ugyanígy” – mesélte nekünk. Azóta a könyve sikere és az emberektől kapott szeretet, támogatás új erővel töltötte fel. 

A régi képeit nézegetve azt vettük észre, hogy mindig ott van az arcán az a kedves mosoly, egészen kicsi gyerekként is felismered a nézését. Kattints a galériára, ha kíváncsi vagy a korábbi fotóira:

Megnézem
Összes kép (1)

 

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top