Sztárok

Nem nyugodhat békében Gábor Zsazsa, az özvegyét kegyeletsértéssel vádolják

Gábor Zsazsának rengeteg botránya volt, és nincs ez másképp a halála után sem. Most éppen a hamvai miatt áll a bál. Az özvegyét, Frédéric von Anhalt herceget kegyeletsértéssel vádolják.

Több hír is napvilágot látott a több mint egy hónapja elhunyt Gábor Zsazsa temetésével kapcsolatban. Volt róla szó, hogy Magyarországon helyezik végső nyugalomra, és arról is, hogy West Wood Memorial Park temetőben nyugszik majd. Ám egyik helyre sem került. az özvegyét, Frédéric von Anhalt herceget kegyeletsértéssel vádolják – írja a Bors.

 Edward Lozzi, a színésznő egykori sajtósa, egyben Gábor Zsazsa szintén elhunyt lánya, Francesca Gábor Hilton képviselője szerint a hamvakat december 30-án, közvetlenül a templomi szertartás után el kellett volna temetni a West Wood Memorial Park temetőben, már csak azért is, mert parcellája is készen állt, testvére és lánya is ott nyugszanak. Ám a hamvak soha nem érkeztek meg a temetőbe. Lozzi szerint Anhalt bosszút akar állni rajta és Gábor Zsazsa azon ismert barátain, akik nem jelentek meg a herceg által rendezett temetésen. Anhalt szerint viszont senkinek semmi köze ahhoz, hol tartja, illetve hova helyezi majd el a hamvakat. “Ez az én feleségem urnája, és azt teszek vele, amit akarok. Megtartottuk a templomi szertartást, majd hazavittem az urnát, ami normális dolog. A kandallópárkányon áll” – mondta a People magazinnak. A herceg egyébként még azt is elmondta, hogy Lozzi sosem volt a felesége sajtósa, nem is ismeri, és fogalma sincs, honnan és miért került elő.

Forrás: Wikipedia
Forrás: Wikipedia

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top